Ma 70 éves Kertész Zsuzsa! Most így néz ki az egykori bemondónő

Fotók!

Az ismert tévés szilveszterkor látta meg a napvilágot.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kertész Zsuzsa a legnépszerűbb bemondónők közé tartozott, és éppen ezen a napon, december 31-én ünnepli a születésnapját. Tehetsége már az iskolai szavaló- és mesemondóversenyeken is egyértelműen látszott, ráadásul mindössze húszéves volt, amikor a Magyar Rádióhoz került.

A televíziósok a Made in Hungary című könnyűzenei verseny közvetítésén figyeltek fel rá, és ennek köszönhetően 1974. április 1-jétől az MTV munkatársa lett. Szerepelt az Életet az éveknek, a História, valamint a Házibarát című műsorokban is. Montágh Imrével pedig közösen készítették a Beszédművelés elnevezésű sorozatot.

Az egykori legendás bemondónők neve ma sem merült feledésbe, sőt. Nézd meg, mennyit változtak az évek alatt!

Kertész Zsuzsa kilenc év rádiózás után került át 1974-ben a Magyar Televízióhoz, ahol 2000-ig dolgozott. Jelenleg egyéni és csoportos tréningeket vezet.

Fotó: Magyar Televízió, Kertész Zsuzsa

Kudlik Júlia 1964-ben szerepelt először a Magyar Televízióban, valamint rövid ideig a Magyar Rádióban is dolgozott. A köztévénél 1965-től egészen 1996-ig vezette a Delta című tudományos híradót. Számos műsornak volt vezetője és szerkesztője, 2005-ben vonult vissza.

Fotó: Magyar Televízió archív, MTI/Komka Péter

Bay Éva 1976-tól 1999-ig volt a köztévé munkatársa, ahol műsorvezetőként és bemondónőként tevékenykedett. Részt vett az Ablak című magazin szerkesztésében, valamint lottósorsolásokban is dolgozott.

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Endrei Judit 1976 és 1988 között volt a Magyar Televízió bemondónője. Részt vett például az Ablak vagy a Napközi készítésében is.

Fotó: Fürge Ujjak, Facebook/Endrei Judit

A játék határok nélkül műsorvezetői

A szórakoztató sportverseny a köztévé egyik legnépszerűbb vetélkedőjének számított. 1993-ban a játék első műsorvezetője Geszler Dorottya volt, akihez a következő évben már Gundel Takács Gábor is csatlakozott. Kattints, és nézd meg, hogy néztek ki régen!

Emlékszel? Így néztek ki a Játék határok nélkül műsorvezetői

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük