Kepes András 6. gyermeke már kiskamasz: 75 évesen ilyen édesapa
Kepes András első és második házasságából két-két lánygyermek született. Harmadik felesége egy lánnyal és egy fiúval ajándékozta meg.
Ötven év - ennyi ideje, hogy Kepes András 1973-ban elkezdte pályafutását a Magyar Rádióban. Innen hívták televíziózni, olyan nagy sikerű műsorok kötődnek a nevéhez a ’90-es évekből, mint az Apropó vagy a Desszert.
Immár tíz éve, hogy az írásnak szenteli az életét. Legújabb, ötödik szépirodalmi kötete Két macska voltam címmel került a könyvesboltok polcaira az idén.
Kepes András gyereke
Az egykori tévés a DTK: Elviszlek magammal legújabb részében elárulta, sokan mondják neki, hogy ez az eddigi legérettebb regénye. Néhány kulisszatitkot is elárult arról, nála hogyan zajlik az írás folyamata. Meglepő, de ő maga sem tudja, hogy a karakterei milyen utat járnak be a cselekmény végére.
Azzal folytatta, hogy a regényeinek természetesen van egy előre meghatározott irányvonala, de ahhoz, hogy hiteles, illetve emberi tudjon maradni egy karakter, egy idő után íróként azonosul velük, ettől a figurák önjárókká válnak.
- Valójában úgy látszik, hogy a tükre annak, ami mélyen bennem van, és amivel magam sem akartam szembesülni - mondta a Spektrum Home-on október 29-én, 22 órakor adásba kerülő epizódban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bár ritka, hogy a magánéletéről beszéljen, D. Tóth Krisztának említést tett a gyermekeiről, valamint az apai lét kihívásairól. A 75 éves írónak három házasságából hat gyereke született: legidősebbikük 1974-ben látta meg a napvilágot, míg a legkisebb 2011-ben született. Ma úgy gondolja, első gyermekeinél még nem érett meg az apaságra.
- Amennyit tudtam, velük voltam, mai napig ezt emlegetik is,
de valószínűleg görcsös voltam még apukaként.
Időre volt neki is szüksége, hogy ez a görcsösség megszűnjön. Évek kellettek ahhoz, hogy teljesen megérkezzen az apaságba. A legkisebb gyerekeinél már ő is bölcsen tudott mosolyogni azon, hogy miket csinálnak, illetve mondanak a gyerekek.
Az apai és nagyapai lét összemosódik legkisebb fiánál. Lukács már kiskamasz, 12 esztendős.
- Tehát nekem, ugye, kilencvenéves koromig legalább ki kell tartanom.
Minden gyerekétől tanult valamit. Mai szemmel úgy gondolja, mindenkinek jót tenne, ha megtanulnák a kamaszok, fiatalok szemén keresztül látni a világot.
Nézd meg Sváby András fiait!
Igazi kuriózum, ha Sváby Andrást a 29 éves Tamással és a 24 esztendős Péterrel láthatjuk közös fotón. Nagyfiai csak ritkán mutatják meg magukat a nyilvánosság előtt, így még szembetűnőbb, kész férfiak lettek.
Sváby András felnőtt fiaival: olyan jóképűek, hogy modellnek nézték őket
Sváby András nagyfiaival bulizott egy rendezvényen. Csak ritkán posztol róluk közös fotót.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Sándor Katalin