A magyar színész biciklis futárnak állt: sikersorozatokban játszott, most elkerülik a szerepek
Kékesi Gábort több népszerű tévésorozatban is láthattuk, mégsem tud csak a színészetből megélni.

Kékesi Gábor már beszélt arról, hogy nem vezetett zökkenőmentes út színészkarrierje felé, most azonban ismét küzd a szerepekért.
Kékesi Gábor biciklis futárnak állt
Korábban már írtunk arról, hogy Kékesi Gábor fiatalon tudta, hogy színész szeretne lenni, ezért rögtön az érettségi után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahova elsőre nem vették fel, ezért egy időre légiutas-kísérőnek állt, hogy pénzt keressen és önállóságot tanuljon. A próbálkozást nem adta fel, végül a Pesti Színiakadémiára nyert felvételt, ahonnan elindult karrierje. A jóképű színészt olyan sikersorozatokban láthattuk, mint a Keresztanyu, a 200 első randi vagy A renitens.
A 39 éves sztár most a Story magazinnak elmondta, annak ellenére, hogy rögös út vezetett számára a színészmesterségig, még ennyi idő és siker után sem dőlhet hátra.
- Például tavaly biciklis futárként dolgoztam, mert annyira nem volt színházi munkám, és hát ebben pillanatban sem vetnek fel a különféle szerepajánlatok - árulta el a színész, aki idén augusztusban ünnepli 40. születésnapját.
Ezzel kapcsolatban elmondta, azt érzi, mára sikerült elengednie azt a víziót, hogy olyan élete lesz, ahol majd sorra érkeznek a jobbnál jobb szerepajánlatok.
Felismered Batiz Andrást? 49 évesen ezzel foglalkozik a Fókusz egykori műsorvezetője
Húsz évvel ezelőtt hagyta abba a műsorvezetést, az RTL Klub egykori arca már nem él rivaldafényben.
ElolvasomCover-fotó: RTL

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció