Kefir a barátnője mellett akart csajozni – Az énekes jól megkapta a magáét
Kefir és Mihalyi Mariann kapcsolata nem indult zökkenőmentesen.
Kecskés Tibor, vagyis Kefir és Mihalyi Mariann az RTL Klub Nyerő Páros című sztáros vetélkedőjében mutathatja meg a nézőknek, mennyire alkotnak összeszokott párost. A V-Tech egykori énekese és a szőke szépség öt éve alkot egy párt, a kapcsolatukért pedig megküzdöttek, miután az első randijuk csúfosan végződött. Négy évbe telt, mire a 38 éves sztár meghódította a korábban modellkedéssel foglalkozó lányt.
2009-ben az egyik közösségi oldalon ismerkedtek meg, és amikor a Nyíregyházán élő lány egy fotózás miatt a fővárosba utazott, Kefir meghívta vacsorázni. 2010. január 5-i találkozásuk szerelem volt első látásra, ám randi mégis azzal végződött, hogy Mariann faképnél hagyta a sztárt – mesélték a Story magazinnak.
- Csak akkor derült ki számomra, hogy Tibinek barátnője van, ezt ott árulta el nekem, én pedig azonnal otthagytam. Megrendült benne a bizalmam. Hiába hívott Thaiföldre, és bármennyire is tetszett, mérgesen nemet mondtam. Sértőnek találtam, hogy egy úttal akar elcsábítani, amikor van párja. Még akkor is, ha éppen szakítófélben voltak – mondta a hetilapnak Mariann, aki ma már reklámszervezőként és marketingmenedzserként dolgozik.
A következő négy évben gyakran összefutottak, de többnyire csak pár szót váltottak, Mariannak akkor amúgy is volt párja. Aztán Kefir végül egy balatonfüredi találkozás után heteken keresztül ostromolta a lányt, aki belátta, hiába kerülgetik egymást, a sok akadály ellenére őket a sors is egymásnak teremtette. Mariann végül szakított akkori párjával, és azóta együtt van az énekessel.
Időre volt szükség, amíg összecsiszolódtak, volt egy pár hónapos szünetük is, de ma már kiegyensúlyozottan élnek együtt Érden egy kertes házban. Kefir azt is elárulta a Storynak, már kinézte a gyűrűt, amivel megkéri Mariann kezét, aztán az esküvőre és a gyerekvállalásra sem kell sokat várni.
Nacsa Olivér kivirult 13 évvel fiatalabb szerelme mellett - A gyönyörű Barbival Toszkánában turbékoltak
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció