A Csepke című magyar sorozat gyereksztárja volt a 80-as években: Karsai Veronika így fest 49 évesen
Karsai Veronika az egyik legismertebb gyereksztár volt a nyolcvanas években.

Karsai Veronika mindössze kilencéves volt, amikor az egész ország megismerhette a Csepke című magyar sorozatban. 1984 és 1986 között futott a Magyar Televízióban a gyerekműsor, melyben a gyereksztár és szülei is pantomimeztek.
Karsai Veronika, a Csepke gyereksztárja ma
Az izgő-mozgó, folyton bajba keveredő kislányt alakító Karsai Veronika mára boldog édesanya lett, emellett színházpedagógus, tréner, mozgástervező, rendező és persze előadóművész, hiszen a mai napig foglalkozik pantomimezéssel.

– Ha visszagondolok a sorozatra, sok minden eszembe jut. Szerettem és sokat kaptam tőle, de például nyomasztó volt számomra, hogy felismertek az emberek az utcán, összesúgtak a hátam mögött, és gyakran még az iskolában is mutogattak rám a gyerekek – mesélte a Meglepetés magazinnak.
Azt is hozzátette, mindezek mellett a kedvesség is elkísérte egész életében, a mai napig kap leveleket még külföldről is, hogy emlékeznek rá és mennyire szerették Csepkét.
Karsai Veronika a színpadon ma is pantomimesként van jelen abban az interaktív, általános iskolásoknak készült előadásban, melyben olykor testvére a váltótársa. De nem ez az egyetlen dolog, amivel foglalkozik.
– Oktatok pantomimtechnikát és nonverbális színészmesterséget, írok, rendezek, játszom és van egy Csepke Stúdióm is. Ez egy beszédes-mozgásos színjátszó csoport, amely különleges szeretettel fogadja a szorongó gyerekeket is – sorolta, mi mindennel foglalkozik, de még ezenfelül is akad más tevékenysége, hiszen felnőtteknek is tart egyedülálló mozgásszínházi élménygyűjtő programokat.
Mindemellett boldog édesanya is, lánya már tinédzser, akit ugyan egyedül nevel, de mindenben egyetértenek gyermeke apjával, ami sokoldalú kislányukat érinti.
A Venus együttes énekesnője volt: a 47 éves Varga Zsuzsát felismered friss fotóján?
A Régi nyár volt az egyik közönségkedvenc daluk, azóta eltelt 25 év.
ElolvasomCover-fotó: Facebook/Karsai Veronika Hivatalos Oldala