Karda Bea ezért nem mert sokáig elválni zenész férjétől - 16 év után lett vége
Karda Bea és Som Lajos 1987-ben váltak el egymástól.

Karda Bea és a Piramis együttes basszusgitárosa, a néhai Som Lajos 16 évig alkotott egy párt, ebből tíz évet hivatalosan is házaspárként éltek le, esküvőjüket 1977-ben tartották.
A zenész házaspár kapcsolatára nem a nyugodt és harmonikus jelzők illettek, ezt pedig alátámasztja az énekesnő egy 2017 novemberéből származó Facebook-posztja, amelyet Som Lajos halála után néhány nappal osztott meg.
Karda Bea válása
"Lajosnak 16 éven át voltam hű társa és persze az idők végezetéig lesz apja a lányunknak. Viharos volt a kapcsolatunk és az ő élete még viharosabb, de mégis tőle kaptam a legszebb ajándékot, amit egy nő csak kívánhat, az anyaságot. Ezért hálával tartozom neki" - fogalmazott akkor.

A 73 éves énekesnő a Tények Plusz egyik 2019-es adásában elmondta, hosszú út vezetett el odáig, hogy beadja a válókeresetet. Több ismerőse is megkérdezte tőle akkoriban, hogy miért van még együtt Som Lajossal annak ellenére, hogy nem boldogok együtt.
- Én az első perctől kezdve tudtam, hogy ez egy vajúdó házasság, egy nem kiegyensúlyozott kapcsolat, és kezdettől fogva láttam, hogy nem azt a lelki-testi hűséget kapom, amire én számítottam - vallotta be őszintén.

A hűtlenség mellett problémát okozott, hogy nem figyeltek oda egymásra eléggé, emellett a viharos házasságuk csak a küzdelemről szólt. Úgy érzi, korábban el kellett volna válnia, de mégsem tette meg, hiszen volt egy közös lányuk, Nikolett, aki 1981-ben látta meg a napvilágot.

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Talán el kellett volna akkor onnan jönni, felvállalni, hogy ketten maradunk a lányommal.
A baba születése után azonban szeretett volna még egy utolsó esélyt adni Som Lajosnak. Végül akkor adta be a válókeresetet, amikor a gyermeke hároméves volt. Hivatalosan 1987-ben mondták ki a válásukat.
Az énekesnő 2016-ban újra megházasodott, férjével, Lászlóval azóta is boldog házasságban élnek együtt. A férfi 2009-ben rabolta el a szívét, pont egy olyan pillanatban, amikor már majdnem lemondott arról, hogy valaha újra szerelmes lesz.
Karda Bea fiatal kori fotói
Fiatalkorában rajongtak érte a férfiak, de ez nem is csoda, mivel ő volt az ország egyik legszebb énekesnője. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen igéző szépség volt Karda Bea fiatalon.
Karda Bea igéző szépség volt fiatalon - Ritkán látott fotókon az énekesnő
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: Femina