"Nehéz velünk felvenni a ritmust" Kertelés nélkül vallott a Beugró sztárja
Kálloy Molnár Péter elárulta, hogyan indult a karrierje, és kiből lesz jó beugrós.
Kálloy Molnár Péter rengeteg rajongóra tett szert az elmúlt években, és ezt részben a Beugrónak köszönheti.
De tévedés azt hinni, hogy a 40 éves színművész tehetségét pusztán a népszerű improvizációs játékban csillogtatja, hiszen emellett rendez, verseket ír, és nem mellesleg két kisgyerkőc édesapja.
Mint Kálloy Molnár Péter elárulta, annak idején exhibicionista gyerek volt, imádott verseket mondani, mégis eleinte normális szakmákban gondolkodott. Mígnem 13 évesen bekerült a debreceni Alföld Gyermekszínpadra, Várhidi Attilához, és rögtön megfertőződött a színjátszással.
Nem is színésznek készült
Olyannyira tehetségesnek tartották, hogy néhány hónap elteltével már címszerepeket játszott, így nem volt kérdés, hogy tanulmányait - immáron célirányosan - az Ady Endre drámatagozatos gimnáziumban folytatja.
Ám a zenélés is gyermekkora óta jelen van az életében: hatévesen kezdett el gitározni, majd 20 év kihagyás után újra elkezdte. Hrutka Róberttel közösen készítette el a Pesti álom című albumát, amivel sokat jár koncertezni.
No és természetesen ott van még a Beugró Plusz, melyben péntek esténként brillírozik kollégáival - és reményeik szerint rátalálnak egy újabb tehetségre is, aki hatodik tagként csatlakozna hozzájuk.
Jól érzi magát a csapatban
A színész szerint ez utóbbi mindenképpen hasznos, hiszen fenntartja a frissességet, ugyanakkor remekül érzi magát az eredeti formációban, Pokorny Lia, Rudolf Péter, Szabó Győző és Debreczeny Csaba mellett.
- Nagyon szeretem az alapcsapatot. Mi gyorsan egymásra hangolódunk egy-egy előadás során, nehéz velünk felvenni a ritmust, mert már alaposan összecsiszolódtunk az évek során - ismerte el.
Hozzátette azt is, hogy szerinte speciális véna kell hozzá, rendezői és dramaturgiai érzékkel és jó értelemben vett gátlástalansággal párosulva. Úgy véli, elég gyorsan meg lehet ismerni a másikat, hiszen sokat elárul az emberről, mire asszociál, milyen megoldó kulcsokat használ improvizáció közben.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A kiemelkedő színészek közül sokan nem szeretik vagy nem is tudják ezt csinálni, mert nem azon múlik, hogy mennyire jó színész valaki. Ez fordítva is igaz: aki kiemelkedően jól improvizál, nem feltétlenül jó színész - fejtette ki véleményét.
Fotók: Viasat3(%oldalmero(http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=42927&kampany=1728690&banner=1728691&ord=RANDOM_NUMBER)%)
OLVASD EL EZT IS!
- beugró
- debreczeny csaba
"Ez nem való mindenkinek!" Beugrós kollégáiról nyilatkozott a magyar színész
- rudolf péter
- beugró
Kipattant a titok! Rudolf Péteréknek már nem elég egy nő a Beugróban
- rudolf péter
- beugró