A magyar műsorvezető elvált szakmabeli feleségétől: 12 év után ezért mentek szét
Juhász Gergelynek ilyen a kapcsolata most volt feleségével.

Juhász Gergely hangját nap mint nap rengetegen hallgatják a Rádió 1-en, magánéletéről azonban keveset lehet tudni. A műsorvezető most kivételt tett, válásáról, illetve mostani kapcsolatukról is beszélt, méghozzá volt feleségével együtt.
Juhász Gergely és volt felesége
A rádiós műsorvezető tulajdonképpen a szakmának köszönhette, hogy találkozott annak idején Héjja Anett-tal. A lány akkor szintén egy műsorvezetői állásra jelentkezett, és neki kellett betanítania. Találkozásukról, kapcsolatukról és mai viszonyukról a Fókuszban meséltek.

Megismerkedésüket követően szinte azonnal mély barátság lett köztük, mely átalakult szerelemmé. A lánykérés teljesen spontán és természetes volt mindkettőjüknek, a páros összesen 12 évig volt együtt, ebből négy évet éltek házasságban.
- A munkát helyeztük előtérbe, és így eltávolodtunk. Éreztük, hogy valami megváltozott - mondta Héjja Anett, aki ugyancsak rádiós munkát űz azóta is, jelenleg a Retro Rádió hírolvasójaként dolgozik. Azt is hozzátette, hiába próbáltak javítani házasságukon, az már tönkrement.
Közösen határoztak úgy, hogy elválnak, ez azonban egyáltalán nem jelentette azt, hogy ne maradhatnának barátok.
- Több barátunk is megkérdezte: „hogy tudtok ti barátok maradni?” - mesélte a rádiós exfeleség, aki erre mindig azt felelte, hogy attól, mert a házasságuk nem működött, nem akarta elveszíteni a legjobb barátját.
Példaértékű kapcsolatukat jelenlegi párjaik is elfogadják, hiszen már a legelején tisztázták, hogy milyen a viszonyuk volt házastársukkal.
Juhász Gergely és volt felesége máig mindennap beszélnek egymással, sokszor kikérik egymás véleményét, akár még párkapcsolati kérdésekben is. Mint mondták, számukra az a legfontosabb, hogy a másikat boldognak lássák.
Náray Erikát elhagyta a férje: a válás után egyedül nevelte fel lányukat
A színésznő legnagyobb támasza az édesanyja volt a nehéz időszakban.
ElolvasomCover-fotó: Facebook/Juhász Gergely

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció