Kihagyhatatlan fotó! Joshi Bharat lánya le sem tagadhatná apját

Joshi Bharat műsorvezető civilben két lány édesapja, Shila pedig nagyon hasonlít rá.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Joshi Bharat Indiában színésznek tanult, ám 1980-ban egy tanulmányúton járt Magyarországon, amikor is annyira megtetszett neki hazánk, hogy úgy döntött, itt telepszik le.

Az 54 éves műsorvezető végzettségét tekintve meglehetősen érdekes szakmákat sajátított el, 1981 és 1983 között végezte el a Bábstúdiót, majd az Állami Bábszínház művésze lett.

Nagy múltú jóscsalád leszármazottja

Mindemellett közgazdász végzettséget is szerzett, de elismert sorselemző és jós is, ami érthető, hiszen családja nyolc generációra visszamenőleg foglalkozott jövendőmondással.

Bharatot állítólag Vitray Tamás fedezte fel évtizedekkel ezelőtt, aki vendégül is látta saját beszélgetős műsorában. Vajon gondolta volna akkor Vitray, hogy az ezredfordulót követően Bharat is saját talkshow-t kap?

Nehéz volt betartani a törvényeket

A Joshi Bharat Show-t közel két év után szüntette meg a TV2, azt követően, hogy az RTL Klub bejelentette, vége a Mónika Show-nak. A csatorna azzal indokolta döntését, hogy egyre nehezebb volt olyan műsort készíteni, amely a képernyők elé ülteti a nézőket, és egyúttal betartja a hatályos törvényeket is.

Joshi Bharat magánemberként boldog sztárapuka. Idősebbik lánya, Szávitri 25, a fiatalabbik, Shila pedig 15 éves, és a fotó tanúsága szerint le sem tagadhatná édesapját.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Shila apja show-jának végét illetően minden bizonnyal fellélegzett, a beszámolók szerint ugyanis elsősorban ő volt az, aki nehezen dolgozta fel azt, hogy Joshi sokat van távol tőle és családjától.

Fotók: Europress

Ezt is szeretjük