Jordán Adél először és utoljára beszélt párkapcsolatáról Székely Kriszta rendezőnővel
Jordán Adél pár hete állt nyilvánosság elé azzal, hogy a saját neméhez vonzódik.
Jordán Adél augusztus 5-én a nevét viselő és az ő életéről szóló előadás keretében árulta el, hogy Székely Kriszta rendezőnővel őszintén szeretik egymást.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban végzett, Máté Gábor–Horvai István-osztály tagjai körében hagyomány, hogy minden nyáron színpadra viszik az egyikük életét. Idén Jordán Tamás és Lázár Kati lányán volt a sor.
Jordán Adél és Székely Kriszta párkapcsolata
A darabba ágyazott coming out után a színésznő és a Katona József Színház rendezője úgy döntöttek, először és utoljára az ELLE magazinban beszélnek a párkapcsolatukról. "A vonzalom két ember között bármikor kialakulhat, elég ehhez egymás szemébe nézniük" - olvasható az interjúban.
Székely Kriszta szexuális beállítottsága már régebb óta ismert, nyitotta meg már a Pride-ot is. A húszas éveinek közepéig vegyesen kaptak szerepet az életében férfiak és nők.
- A szexualitás egy fluid, szabad tér, ahol hagytam magam arra mozdulni, amerre az ösztöneim vittek. Ez egy egyenes, aminek két végén a heteroszexualitás és a melegség áll, de a kettő között nagyon sokféle állapot megtalálható, és egy életen belül is változhat - mondta a magazinnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Jordán Adél kapcsolatainak jelentős része férfiakkal zajlott, volt párjától, aki szintén színművész, 2010-ben született egy kisfia. Útkeresése nem volt könnyű, sokáig nem találta magát a nőiségben, elégedetlen volt a testével. Úgy érzi, mostanra találta meg önmagát, megismerte, elfogadta és megszerette azt a nőt, aki.
- Annyi név és címke létezik ma már, nem szívesen választanék közülük.
Én úgy vagyok vele, hogy nem az emberek neme határozza meg az érzelmi vonzódásaimat.
Kamaszkorban jó kapaszkodót jelenthet egy ilyen megtalált szó, de nekem nem hiányzik, hogy definiáljam magam. Ma már azt gondolom, hogy szinte az elfogadás gesztusában is van valami kirekesztő, hiszen ebben is van ítélet. Valaminek ellenére elfogadlak. Szép lenne, ha csak úgy tudnánk élni egymás mellett, emberek - válaszolta Jordán Adél, amikor az interjúban a szexuális orientációjáról kérdezték.
A negyvenéves színésznő szerint a gyerekek megérzik, ha hazudnak nekik, az átveréssel a felnőttek csak szorongást és bizonytalanságot idéznek elő a gyermekeikben, azért azt tartja a legjobbnak, ha a koruknak megfelelő formában a legtermészetesebben és a legőszintébben válaszolnak a kérdéseikre. Úgy véli, a szülőknek feladatuk is, hogy felkészítsék a gyerekeiket az életre, azoknak legyen véleményük, merjenek és tudjanak kérdezni.
- Szükség van az olyan médiumokra, könyvekre, filmekre, előadásokra, beszélgetésekre, amik igaz módon foglalkoznak a 20. század emberének életével és az őt érintő változásokkal. Én azt tapasztalom, hogy a magyar társadalom alapvetően nem kirekesztő. És pont ettől annyira elkeserítő ez a politikai hergelés - véli Székely Kriszta.
A rendezőnő szerint mozaikcsalád lettek, egy nem "szokványos" család, de ez a kategória nagyon tág, beletartoznak olyan esetek is, amikor a nagymama vagy egyedülálló apa neveli a gyerekeket.
Gallusz Niki és párja, Laura
A színésznő tíz éve alkot egy párt Bártfai Laurával, akivel csak ritkán szerepelnek és nyilatkoznak, szerelmüket ugyanakkor már a kapcsolatuk elején felvállalták. Friderikusz Sándor az Életünk története című műsorában Laura azt mondta, számára a gimnáziumban derült ki, hogy más, mint a többiek, míg Gallusz Niki bevallotta, ő még vár erre a felismerésre, teljes mértékben heteroszexuálisnak vallja magát.