
Nem fog rajta az idő! Eszenyi Enikő 50 fölött is kirobbanó formában van
Nézd meg, kedvenc sztárjaink közül kik születtek januárban!

Alig fejeződött be a karácsonyi ünneplés és a szilveszteri bulizás, sztárjaink máris készülődhetnek a vendégek fogadására, ugyanis többen is az új év első hónapjában ünneplik születésnapjukat.



Jakupcsek Gabriella, közkedvelt televíziós műsorvezetőnk január 18-án lesz 49 éves, ám ez egyáltalán nem látszik meg rajta, a csinos tévés karcsú alakját a huszonévesek is megirigyelhetik.
Színésznőink remek formában
Színésznőink közül Eszenyi Enikő és Esztergályos Cecília is fogadhatja a gratulációkat. A Vígszínház igazgatója 11-én tölti be az 51-et, a Família Kft. Ágicája pedig 26-án lesz 69 éves. Mindkét Jászai Mari-díjas művésznő remek formában van és jó pár évet letagadhatna.
Oláh Ibolya nevét 2003-ban ismerte meg az ország, a Megasztár című műsor hozta el számára az átütő sikert, mivel egészen a második helyezésig eljutott.
Az autodidakta énekesnő, aki azóta musicalszínésznőként is bizonyította tehetségét, január legvégén, 31-én ünnepli 34. születésnapját.
A nemzet csótányaként is emlegetett Nagy Ferót családja mellett talán mentoráltjai is felköszöntik január 14-én 66. születésnapja alkalmából.
Az RTL Klub Reggelijének két műsorvezetője is januárban ünnepli születésnapját. Barabás Éva, akivel a Fókuszban is találkozhatnak a nézők estéről estére, január 22-én tölti be a 43-at, míg kollégája, Hajdú Steve pedig január 9-én lesz 41 éves.
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
Fotók: RTL KLub/Bársony Bence
- esztergályos cecília
- nagy feró
- eszenyi enikő
- oláh ibolya
- jakupcsek gabriella
- barabás éva
- hajdu steve
- Hazai sztár