Jákob Zoltán eltitkolt felesége: valójában háromszor volt nős a milliárdos
Jákob Zoltán bevallotta, hogy nem a fia édesanyja volt az első felesége.
Jákob Zoltánt a Nagy Ő című műsorban ismerhette meg a közönség. A sikeres üzletember nagyon keveset beszél múltjáról, ám most kivételt tett, és lerántotta a leplet eddig eltitkolt házasságáról is.
Jákob Zoltán eltitkolt felesége
Jákob Zoltán a TV2 Titkok Ramónával című műsorának vendége volt, ahol magánéletéről is rengeteget elárult. Többek között azt is bevallotta, eddig valójában háromszor volt nős. Első feleségét még az iskolában ismerte meg.
– Ezt a lányt még az első osztályban kinéztem magamnak, csak elsőtől negyedikig nem állt velem szóba. Egyszer állt velem szóba, mikor odamentem hozzá és udvarolni próbáltam, nagyon tetszett – kezdte mesélni a műsorban, melyből a Tények készített riportot.
Azt is elárulta, kiszemeltje egy szőke, nagyon szép és cuki lány volt. Bár a beszélgetés nem éppen a megszokott mederben zajlott közöttük, miután egyetemre kerültek, megváltozott közöttük a kapcsolat.
– Amikor egyetemista voltam, akkor feleségül vettem az életem nagy szerelmét, az első szerelmemet. Hét évig együtt is voltunk.
Arra a kérdésre, hogy végül miért mentek szét, csak ennyit válaszolt:
– Elfogyott a lendület. A másik két feleségemmel is nagyon jó volt, de elfogyott belőle az a lelkesedés, és a vonzalom sokféle tekintetben.
Első feleségét követte fiának, Dávidnak az édesanyja, akivel házasságuk nem tartott sokáig, ezért vasárnapi apuka lett belőle. Fiával így csak felnőttként lett szorosabb a kapcsolata. Következő felesége Ungár Katalin lett, aki két lánygyermekkel ajándékozta meg a milliárdost, de végül tőle is elvált.
Jákob Zoltán 29 éves fiával gálázott az este: ennyire hasonlítanak egymásra
Jákob Zoltán nagy ritkán mutatja csak meg a fiát. Amikor kivételesen együtt mutatkoznak, látszik, mennyire hasonlítanak.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Mokka
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció