Jól megszívatták Istenes Bencét! Az élő adásban a víz is kiverte

Istenes Bencét saját kollégái szívatták meg tegnap a 89,5 Music FM élő műsorában.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Saját kollégái, István Dániel és Pordán Petra verték át Istenes Bencét a 89,5 Music FM Önindító című műsorának tegnap reggeli adásában.

Az élő műsorba betelefonált egy lány, aki azt állította, a rádiós az apja hároméves kisfiának.

Egy éjszaka Szandrával

- Hallgatom itt a manipulációról a témát, és igazából mélységesen föl vagyok háborodva, mert pont egy olyan ember ül köztetek, aki gyakorlatilag az én életemben is fontos szerepet játszott, végül is manipulált - mondta a Szandra nevű betelefonáló.

István Dániel kérdésére, miszerint melyikükre gondol, a lány azt válaszolta, Istenes Bencére.

- Bencének a múltjában volt egy titkos forgatás, ahol kicsit sikerült közelebbről megismernünk egymást. Sok mindent mondott nekem: egész este azt hallgattam, hogy a nevem mennyire szép, és soha nem látott ilyen igéző szemeket. Igazából én be is vettem ezt. A Tomi haverjával jöttek oda hozzám, és hát egész jól sikerült az éjszaka - folytatta Szandra.

Istenes Bence tőle szokatlan csendességgel, félszeg mosollyal hallgatta a történetet, szemmel láthatóan igyekezett múltbéli emlékek után kutatni a fejében.

A kis Dávid hároméves

A betelefonáló azt is elmondta, hogy ő biztonságos keretek között gyakorlatilag bármiben benne volt, végül mégis adódott egy kis probléma, ami ma már hároméves, és Dávidnak hívják.

Az RTL Klub híradójának bakiján nevetett az ország! Képeken a nagy tévés pillanatok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Próbálta Istenes Bencével a váratlan helyzetet tudatni, de az semmire nem reagált. Most azt gondolja, arra sem méltó, hogy bármi mást elmeséljen, csak azért telefonált be, mert furcsa számára a manipulációról pont az ő szájából hallania.

- Most ti szívattok, ez csak vicc, ugye? - kérdezte nem túl magabiztosan műsorvezetőtársaitól Istenes Bence.

Erre Szandra azzal folytatta, hogy kisfia szerencsére csak külsőre hasonlít picit az apjára, belsőre egyáltalán nem, és hogy el sem mondta neki, ki az apukája. Szerencsére már párkapcsolatban él, a párja pedig segít a gyerek nevelésében.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezzel megint kizökkentette félig visszaszerzett magabiztosságából Istenest, az utolsó csapást pedig István Dani adta meg azzal, hogy megjegyezte: kollégája nagyon hallgat, elfehéredett, már nincs kedve mosolyogni.

- Szívattok, ugye! Ki találta ki ezt az óriási hülyeséget? - próbálta az érintett kiugrasztani a nyulat a bokorból, hozzátéve, ha ezek tények lennének, akkor István Dani nem így reagálna, ennyire már ismeri. 

Amikor már szakadt róla a víz, társai bevallották, hogy az egész átverés volt, a szerepét zseniálisan játszó Szandra valójában Pordán Petra legjobb barátnője.

- Rohadjatok meg! Hallod, beleizzadtam! Hát így még nem dobogott az Önindítóban a szívem - zárta kamu esetet Istenes Bence.

Fotó: Cool TV/Sajtóklub, Facebook/89,5 Music Fm, főkép-fotó: RTL Klub Sajtóklub/Bársony Bence.

Ezt is szeretjük