Istenes László olyat mondott ennek a sztárnak, hogy az ki akart menni a stúdióból: majdnem botrány lett a Mokkában

Istenes László nem kímélte a Mokka vendégét, aki majdnem elhagyta a stúdiót az egyik beszólása után.

Istenes László beszólása Kovács Lázárnak
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Istenes László bizonyára már nagyon éhes lehetett, és talán ez volt az oka annak, hogy beszólogatott a Mokka vendégséfjének.

Istenes László beszólása Kovács Lázárnak

A legtöbb reggeli műsorban rendszerint feltűnik egy vendég, aki finom falatokkal készül a műsorvezetőknek a beszélgetések közben. A Mokkában legutóbb Kovács Lázár járt, aki többfogásos, ínycsiklandozó ételeket készített. Istenes László azonban folyamatosan odaszúrt neki, ami miatt egy ponton úgy tűnt, a séf akár el is hagyhatja a stúdiót.

Kovács Lázár Mokka.png
Fotó: Mokka

– Ez a tojás megy bele abba? Akkor ezt egye már meg az, aki készítette – mondta a műsorvezető az egyik fogásra mutatva, ám itt még nem állt meg. Ezt követően sürgetni kezdte a séfet, hogy mutassa az ételeket, mert már nagyon éhes, és többször is megjegyezte, hogy Kovács Lázár kezdi kihúzni nála a gyufát.

Ezután érkezett az utolsó előtti fogás, egy lasagne, de Istenes Lászlónak ehhez is volt megjegyzése.

– Ez gondolom még nyers, nem? – tette hozzá nevetve, mire Kovács Lázár letette a kezéből az eszközöket, és közölte, elhagyja a stúdiót.

Természetesen a két sztár régóta ismeri egymást, így nyilvánvaló, hogy az egész szóváltás csak egy humoros intermezzo volt, amelyen végül mindenki jót derült.

„Kihúzod a gyufát” Szabó Zsófinak élő adásban szólt be Istenes Lászlóval: félbe is szakadt az interjú

Szabó Zsófi és Istenes László Németh Lajossal beszélgettek a Mokkában a hóról, de egy ponton elakadt a beszélgetés.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ezt is szeretjük