Istenes Bencéék 10 napja nem hagyták el a házat - Adél kenyeret is sütött
Istenes Bence videókkal jelentkezik, hogy megmutassa, hogyan bírják a bezártságot Németországban.
Istenes Bence videói általában viccesek, az RTL Klub műsorvezetője azonban a koronavírus miatt kialakult rendkívüli helyzetben két komoly, fontos üzenetet hordozó videóval jelentkezett be németországi otthonukból.
A szombati Instagram-posztját már több mint 220 ezren, a hétfő estit közel 100 ezren nézték meg.
Istenes Bence és családja nem mozdul ki otthonról
Istenes Bence a március 16-i videóban elmondta, hogy ők is próbálnak minél kevesebb emberrel érintkezni, lemondtak minden olyan munkát, amihez el kell hagyniuk a házat, azokat a projekteket pedig, amikre korábban leszerződtek, eltolták, vagy maguktól tolódtak. Azt ígérte, próbálnak minél több videóval bejelentkezni, hogy megmutassák, hogyan néznek ki most a mindennapjaik, milyen az aktuális helyzet Németországban.
A 32 éves sztár szerint a nehéz időkben sem szabad elveszteni a humorérzéket, ez talán az egyetlen, ami ki tudja az embert zökkenteni. Mivel ő 13 éve szórakoztató tartalmakat készít, úgy érzi, ez továbbra is feladata, szeretne mosolyt csalni a nézői arcára. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy egy ilyen kritikus helyzetben, amihez hasonlót még nem éltünk meg, ne minden a kacarászásról szóljon, hanem a hozzá hasonló véleményvezérek, közszereplők álljanak ki, és mutassanak irányt.
- Továbbra is azt tanácsolom, aki teheti, maradjon otthon, minél kevesebb emberrel érintkezzen, még akkor is, ha azt érzi, nincs rosszul. Mi is ezt tesszük, itthon vagyunk most már tizedik napja, csak vásárolni mentünk el. Nyilván nem egyszerű két gyerekkel, főleg ilyen gyerekekkel, akiknek ekkora a mozgásigényük, és ennyire rosszcsontok, mint a mieink. Csináltunk is egy táblát, amit egyébként Lilutól loptunk: próbáltunk napirendet összeállítani - mesélte a videóban.
Hogy minél kevesebbszer kelljen kimozdulni, Csobot Adél úgy döntött, életében először kenyeret süt. Azt ígérték, a következő bejelentkezésükben arról is beszámolnak majd, hogyan sikerült.
Ilyen a helyzet Németországban
Németországban még nem hoztak olyan drasztikus intézkedéseket, mint Spanyolországban vagy Olaszországban, nincs kijárási tilalom. Tartományonként változik, milyen óvintézkedések születnek. Istenes Bence és családja Münchentől nem messze él egy kis településen. Bajorországban március 16-án bejelentették, hogy bezárnak minden szabadidős tevékenységgel kapcsolatos helyet, mint például az uszodákat, fitnesztermeket, mozikat, szórakozóhelyeket.
Hogy az emberek ne végezzenek pánikbevásárlásokat, az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a benzinkutak, a bankok és drogériák 22 óráig lehetnek nyitva, vasárnap pedig 18 óráig - utóbbi azért rendhagyó, mert Németországban a vendéglátóipari egységeket leszámítva minden zárva tart. Ennek ellenére egy hete nem tudnak WC-papírt venni. (Erről készített is egy rövid, vicces Instagram-videót.) A tészta, a rizs és a liszt feléjük is hiánycikk - múlt pénteken, a legutóbbi bevásárlása során ezt tapasztalta.
Az éttermek 6-tól 15 óráig lehetnek nyitva, de biztonságos távolságot tartva egymástól legfeljebb 30 ember tartózkodhat bent. Az ételkiszállító cégek egyelőre működhetnek. A határokat lezárták, az iskolák és óvodák zárva vannak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Istenes Bence a március 14-i videójában az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. Szerinte a koronavírus mindenkinek óriási kárt okoz, ez elkerülhetetlen, el kell fogadni, erre fel kell készülni. Sajnálatosnak tartja, hogy bár mindenki értesülhetett róla, mi történt Kínában, Olaszországban, Spanyolországban és a környező országokban, az emberek egy része mégsem veszi komolyan az óvintézkedéseket, nagyon felelőtlenül viselkednek. Azt sem akarják megérteni, hogy a koronavírus észrevétlenül fertőz, vagyis tünetmentes emberek is megfertőzhetnek másokat, akik szintén átviszik másokra a vírust, ami így nagyon gyorsan terjed.
- A legtöbben nem veszik komolyan, mintha valami nagyon távoli dologról beszélnénk.
Az egyik barátom elrepül nyaralni, a másik bulizni jár,
a harmadik még kihasználja, hogy 98 másik társával elmenjen moziba, hiszen nem követ el azzal bűnt. Gyerekek, muszáj felelősséget vállalnunk!
Elmegyek vásárolni, és azt látom, hogy az emberek ölelgetik egymást,
kávézgatnak harminc centire egymástól, prüszkölik tele a másikat. Az aggodalomnak, az elővigyázatosságnak, a felelősségtudatnak a nyomát nem látom. Tisztelet a kivételnek természetesen.
Mindeközben azt hallom, hogy az egyik haverom cégétől 30 embert küldtek el,
a tesómnak szóltak, hogy a következő hat hétben maradjon otthon, de nem is kap fizetést. Az összes médiás barátomnak és kollégámnak a következő hónapokra semmi munkája. Lehet, hogy a legtöbben még nem érzitek, mert azt a céget, ahol dolgoztok, még nem zárták be. Nem akarjátok elhinni, hogy ez veletek megtörténhet.
Ezzel mindenkinek lesz dolga, csak az nem mindegy, hogy pár hétig vagy pár hónapig!
- Az is biztos, hogy mivel nincs kapacitás, mindenkinek nem fognak tesztet csinálni - nem csak Magyarországon, Németországban se -, az emberek nagy részének fogalma nem lesz, hogy a korona miatt volt két hétig rosszul, vagy influenzás volt - fejtette ki véleményét az RTL Klub műsorvezetője.
Istenes Bence arról is beszélt, nem az a legnagyobb probléma, hogy elkapjuk-e a vírust, vagy sem, hanem a gazdasági kár. Minél kevésbé vesszük komolyan, annál hosszabb ideig fog tartani, és annál többen fognak anyagilag belerokkanni.
- Bármilyen csatába is megy az ember, szerintem két lehetőség van: vagy győzünk, vagy tanulunk.
Itt győzni biztos, hogy nem fogunk, úgyhogy nyitottaknak kell lennünk arra, hogy tanuljunk!
- Azt kell most újra, és sokkal jobban értékelni, ami otthon van, ami az elménkben, ami a szívünkben van. Használjuk ki ezt az időszakot, és töltsünk több időt a gyerekeinkkel, a szüleinkkel. Figyeljünk egymásra. Teremtsünk minőségi időt. Csináljunk olyan dolgokat, mint régen: játsszunk a kertben, társasozzunk, filmezzünk, főzzünk közösen, beszélgessünk sokat! Nem baj, hogy egy időre kicsit lelassul a világ.
Csobot Adél bikiniben
Csobot Adélról kevesen mondanák meg, hogy már kétgyerekes anyuka. Pláne nem a bikinis fotója alapján, amit vőlegénye, Istenes Bence készített róla tavaly nyáron a Balatonnál.
Csobot Adél bikinis bombázó – Istenes Bence szexi fotókat lőtt róla a Balatonnál
Nézegess képeket!
Elolvasom