
Ilyen volt, ilyen lett: Nagy-Kálózy Eszter
Nagy-Kálózy Eszter, egyik legnépszerűbb színésznőnk ma ünnepli 47. születésnapját.

Nagy-Kálózy Eszter Gyöngyösön született 1966. január 25-én.1988-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de már másodéves korában szerepet kapott a Németh László művéből készült Villámfénynél című filmben - Sata bőrébe bújt.






A diploma után eleinte naivaszerepeket osztottak rá, majd érettebb karakteralakításaival aratott sikereket. 1986-tól a Madách Színház, 1988-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1990-től a Radnóti Színház, 1993-tól a Thália Színház, 1997 óta pedig a Kelemen László Színkör tagja.
Főbb színpadi szerepei közé tartozott Csehov Cseresznyéskert című darabjának főszerepe, de 2002-ben a Nemzeti Színházban eljátszhatta például Melindát a Bánk bánban, ugyanakkor énekes szerepekben is feltűnik, például a 2011-ben bemutatott Egy nyári éj mosolya című előadásban.
Színpad és filmek
A színpadon kívül a filmezés is nagy szerepet kapott életében, a nyolcvanas évektől napjainkig számos játékfilmben és tévéfilmben bizonyította tehetségét. Láthattuk például az 1990-ben bemutatott Édes Anna, a 2001-es Hamvadó cigarettavég és a 2008-as Eszter hagyatéka című filmben is, legutóbb pedig a Kaland című 2011-es drámában.
Emellett pedig szinkronszínésznőként kölcsönözte hangját olyan külföldi sztároknak, mint például Gwyneth Paltrow vagy Julianne Moore, de ő volt Carrie-Anne Moss magyar hangja is a Mátrix-trilógiában. Legutóbbi szinkronmunkája a ParaNorman című animációs filmhez kötődik.
Jelenleg több előadásban is főszerepet játszik a Centrál Színház színpadán, de a komáromi Jókai Színházban és a debreceni Csokonai Színházban is láthatja a közönség egy-egy darabban.
Munkásságát számos díjjal elismerték az elmúlt évek során, többek között megkapta a Jászai Mari-díjat 1992-ben, illetve az Érdemes művész-díjat 2000-ben.
Magánélet
Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter hazánk egyik legnépszerűbb színészházaspárja, már több mint 20 éve együtt vannak. A tévénézők és a színházba járó közönség egyaránt gyakran találkozhat velük, mivel számos darabban játszottak már együtt, például az És Rómeó és Júlia… című előadásban is partnerek, amely már 12 éve műsoron van.
A filmvásznon szintén nemegyszer láthattuk őket, elég csak a már említett Hamvadó cigarettavégre vagy a 2008-as Presszóra gondolni. Jelenleg a Mindenből egy van című improvizációs sorozatban játszanak együtt, amelynek felvételeit a Centrál Színházban rögzítik és a köztévé csatornáin vetítik.
Magánéletüket nem szeretik a nyilvánosság elé tárni, ám annyit tudhatunk, hogy három gyermeket neveltek fel. A színésznő mindig családját helyezte előtérbe, az anyaság fontosabb volt számára még a karrierjénél is.A legnagyobb lány, a 24 éves Flóra még a színésznő előző párjától, Quintus Konrádtól született. Szülei nyomdokaiba lépve a Színművészetire jelentkezett, de nem vették fel, ugyanakkor a montreali színésziskolába felvételt nyert, így ott tanulja a szakma csínját-bínját.
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft