Gyászol a magyar zenész szakma! Hosszú betegség után elhunyt a legendás együttes tagja
Illés Károly, az Illés együttes alapító tagja szerdán hunyt el.

beauty and style
Top olvasott cikkek

2013. március 27-én, szerdán elhunyt Illés Károly, az Illés együttes alapító tagja, a zenekarvezető Illés Lajos testvére - közölte családja az MTI-vel.

Hosszan tartó betegség után, 69 éves korában érte a halál.

Az "ős-Illés"

Az "ős-Illés" együttes családi zenekarként alakult 1957-ben, és akkori szokás szerint a család nevét vette fel. Zongorán Illés Lajos, szaxofonon Illés Károly játszott, Zsiga István gitározott.

1960-ban a Budapesti Műszaki Egyetem zenekaraként alakultak újjá. Ekkor csatlakozott hozzájuk Nényei Tass - basszusgitár, hawaii gitár -, Farkas Ádám és Halász Gyula - gitár -, Rozinszky Csaba, majd Körmendy János - dob. Az együttesből egyedül Illés Károly nem volt egyetemi hallgató.

Ebben az időszakban dixielandet, népszerű olasz slágereket, örökzöldeket játszottak. 1962 és 1963 között a repertoárjuk a Beatles és a luxemburgi rádió hatására kibővült.

A fővárosban egyre népszerűbbek lettek, teltházas koncerteket adtak. Az 1963-as sportcsarnokbeli amatőr fesztiválon aranyérmet nyertek.

Az első igazi nagy botrány - 1963 májusában a Sportcsarnokban - is az ő nevükhöz fűződik: fellépésükkor a közönség őrjöngött, emiatt Magyar Szocialista Munkáspárt a zenekar feloszlatását fontolgatta.

Legendás évek

Ugyanebben az évben Koncz Zsuzsa is csatlakozott hozzájuk, rá egy évre pedig Bródy János.

Ezt követően megszületett első lemezfelvételük a Long Tall Sally - Koncz Zsuzsa énekével - és a Little Richard - Chapel of Love - Koncz Zsuzsa és Ács Ildikó énekével -, valamint két instrumentális Illés Lajos-alkotás, a 64 és az Ostinato.

Miután Koncz Zsuzsa kiszállt - de ezt követően is számtalan dalukban működött közre -, 1965-ben Szörényi Leventével és bátyjával, Szörényi Szabolccsal bővült ki a zenekar.

Illés Károly a hatvanas évek közepéig maradt tag. A klasszikus felállású, legendás Illés-együttest végül Bródy János - gitár, furulya, billentyű, ének -, Illés Lajos - billentyű, ének -, Pásztory Zoltán - dob -, Szörényi Levente - gitár, ének - és Szörényi Szabolcs - basszusgitár, ének - alkotta.

Illés Károly testvére, Illés Lajos már 2007 januárjában meghalt. Hosszan tartó, súlyos betegségben életének 65. évében hunyt el.

Forrás: Wikipédia, az Illés-együttes weboldala
Fotó: zeneszöveg.hu, rockbook.hu

Ezt is szeretjük