Így néznek ki most a '90-es évek legsármosabb magyar sorozatszínészei
Szomszédok, Kisváros, Angyalbőrben: kíváncsi vagy, mi lett kedvenc sorozataid jóképű szívtipróival?
A kilencvenes évek magyar gyártású sorozatai nézők ezreit ültették nap mint nap a tévé elé, ami többek között a sármosabbnál sármosabb férfi főszereplőknek is köszönhető volt.
Akadnak közülük, akik a mai napig képernyőn vagy színpadon vannak, mások viszont azóta a színészmesterség helyett más területen érvényesítették tehetségüket. Utánajártunk, mi történt a népszerű sorozatsztárokkal.
Nemcsák Károly - Szomszédok
Az 52 éves színész a népszerű Szomszédokkal robbant be a köztudatba, 12 évig alakította Vágási Feri nyomdász karakterét. Nemcsák Károly a sorozat előtt színházakban játszott. 1981-ben végzett a Színészakadémián, majd a Szegedi Nemzeti Színház, 1982-től pedig négy éven át a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színpadán szórakoztatta a nagyérdeműt.
A sorozattal párhuzamosan a Radnóti Színház és a Nemzeti Színház művésze volt. Az utolsó, 1999-es epizód után sem mondott búcsút a képernyőnek.
Láthattuk például a Nemzedékek egymást közt című tévéfilmben és a Presszóban is. Ma is több színházban játszik folyamatosan, Sopronban, a Petőfi Színházban a klasszikus A kőszívű ember fiainak Rideghváry Bencéjét kelti életre, melynek bemutatójára 2010 márciusában került sor. Felesége a színház igazgatója, Darvasi Ilona, két fiuk született, Balázs és Máté, a család Budaörsön él.
Mészáros Zoltán - Angyalbőrben
Az Angyalbőrben szépfiúját és egyben főkolomposát, Urbán Andrást Mészáros Zoltán keltette életre, aki korábban már a Linda egy-egy epizódjában is feltűnt, azonban a katonaéletet bemutató sorozattal vált egy csapásra népszerűvé. A forgatások befejeztével több filmbe és színházba is hívták a színészt, aki végül a Marosvásárhelyi Színházat választotta.
Ahonnan hét év után, 1997-ben Szolnokra szerződött. Néhány hónap után azonban visszament Erdélybe, ahol még egy évet töltött el.
Innen Németországba, Münchenbe ment, ahol jelenleg is él, és színészként dolgozik. Létrehozott egy médiacéget, mely hangoskönyvekkel foglalkozik, magyar klasszikusokat dolgoznak fel. Rendezőként is bemutatkozott, több, Németországban megjelent dokumentumfilmet is forgatott már. Talán sokan nem tudják, de a 45 éves sztárnak négy gyermeke is van: előző házasságából egy lánya, mostaniból pedig két lánya és egy fia is született.
Lux Ádám - Kisváros
A 45 éves színész bársonyos hangját nap mint nap hallhatjuk, hiszen rengeteg külföldi film és sikersorozat főszereplőjét szólaltatja meg magyarul. Arcát elsősorban az 1994 és 2001 között a Magyar Televízión futó Kisvárosban ismerhettük meg, ahol Zolnay Miklós főhadnagy alakját keltette életre. Lux Ádám 1987-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd két évre Debrecenbe, a Csokonai Színházhoz szerződött.
1989-től a József Attila Színház művésze lett, de pályája során szinte az összes budapesti és vidéki színházban megfordult. Számtalan filmszerep mellett olyan nagysikerű darabokban játszott, mint a Padlás, az Elizabeth vagy az Édes Anna. Mostanában a Budapesti Kamaraszín Shure Stúdiójában láthatjuk a Könnyű erkölcsök című darabban, hangját pedig többek között az RTL Klubon futó Mentalistában hallhatjuk. Felesége, Pócsik Ildikó szinkronrendező, egy lányuk és egy fiuk született.
Kárász Zénó - Família Kft.
A 40 éves színész a Família Kft. Szép Ádámjaként robbant be a magyar tévénézők mindennapjaiba, a sorozatot 1991-től nyolc éven át sugározta a Magyar Televízió. Kárász Zénó a színészmesterséget a Gór Nagy Mária Színitanodában tanulta ki, és a kilencvenes években a sorozat mellett a színpadon is megcsillogtatta tehetségét. 2000-től a Kecskeméti Katona József Színház művésze volt, négy évvel később pedig a Vidám Színpadhoz szerződött.
Pályafutása során eljátszotta például Moliere Tartuffe-jét, életre keltette Biffet Arthur Miller Az ügynök halála című művéből, de Schiller Ármány és Szerelem című klasszikusában is színpadra állt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mostanában a Centrál Színház és a Budaörsi Játékszín darabjaiban láthatjuk, szabadidejét pedig elsősorban az apaság tölti ki, kisfia ugyanis nemrég múlt egyéves.
OLVASD EL EZT IS!
- kulka jános
- cserhalmi györgy
Így néznek ki most a '70-es évek magyar szívtiprói
- kulka jános
- szomszédok
Hol vannak most a Szomszédok sztárjai?
- barátok közt
- szőke zoltán