Nős férfi fejét csavarta el Liptai Claudia

Hűtlen magyar sztárok képeken

Több magyar sztár is házasságban élt még, amikor új szerelem köszöntött az életébe.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A héten jelentette be Détár Enikő és Rékasi Károly, hogy közel 30 év házasság után elválnak útjaik. Egyes hírforrások szerint a szakítás mögött egy fiatalabb színésznő áll, akibe beleszeretett a Barátok közt Bartha Zsoltja.

Ám nem ők az egyedüli pár a magyar sztárvilágban, akiknek kapcsolatát megnehezítette vagy ellehetetlenítette egy harmadik fél. Összeállításunkból megtudhatod, kik azok a sztárok, akik már voltak hűtlenek kapcsolatukban.

10 év után válik a sztárpár

Van úgy, hogy bár mindent megteszünk egy kapcsolatért, az minden erőfeszítésünk ellenére zátonyra fut. Idén számos sztárházasság került válságba, és jó páran inkább a válás mellett döntöttek, mert nem sikerült megoldást találniuk a problémáikra.

2012. augusztus elején bombaként robbant a hír, mely szerint a színpadon tökéletes párost alakító Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán már hónapokkal korábban különköltözött. Mint ahogy az a szakításoknál lenni szokott, már a bejelentést követő héten arról szóltak a pletykák, hogy egy harmadik fél miatt mentek szét.

Nézd meg összeállításunkat, melyből kiderül, melyik magyar színészházaspár döntött 2012-ben a válás mellett!

10 év után válik a népszerű magyar sztárpár!

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük