Ha mérlegre állt, rosszkedve lett! 25 kilót hízott az RTL sztárja a terhessége alatt
Horváth Gréta kismamaként elégedetlen volt magával.
Ma már senki sem gondolná az RTL II Szelfi című műsorának gyönyörű szereplőjéről, Horváth Grétáról, hogy volt idő, akikor rosszkedve lett, ha ráállt a mérlegre.
A 2013-as Miss International szépségversenyből is ismert fiatal nő a terhessége alatt volt elégedetlen külsejével.
25 kilót hízott a terhessége alatt
Már három hete minden hétköznap nyomon követhetjük Horváth Gréta és kisfia, Filkó, valamint férje, Nikosz életét és mindennapjait. A férfi nem sokkal a műsor indulása előtt költözött el otthonról, és bár próbálják kapcsolatukat megmenteni, ők maguk sem tudják, mi lesz velük.
Gréta szerint az utóbbi egy évben nagyon elmentek egymás mellett, meg kell tanulniuk anyaként és apaként is működni.
Filkó tervezett baba volt, az esküvő után két héttel már meg is fogant, nagyon nagy izgalommal várták, viszont a várandósság olyan akadályokat is hozott magával, amiket együtt kellett volna megugraniuk - mesélte a fiatal anyuka az RTL Klub 8:08 - Minden reggel című műsorában.
- Én nem az a kismama voltam, aki idillien ül otthon, és simogatja a hasát. Voltam például kórházban koraszülés gyanújával. Annyi minden volt, ami megnehezítette ezt az időszakot, hogy szerintem ott csúszhatott meg a kapcsolatunk - mondta.
- Plusz 25 kilóval gyarapodtam, a kedvem sem volt az az önfeledt. Így utólag visszagondolva abban hibáztam, hogy túl sokat mondtam. Kevesebbet kellett volna ezzel foglalkozni, csak én annyira küzdöttem ez ellen, hogy ennyit fölszedjek, és mégis, mikor minden nap ráálltam a mérlegre, szembesülnöm kellett vele, hogy hoppá, ez mégsem megy. Nyilván ez ráhúzta a kedvemre meg az alapállapotra a bélyegét - árulta el.
Bár párja mindig mondta neki, hogy szép, amíg ő nem tudta elfogadni magát, mindegy volt, hogy Nikosz száját milyen dicséret hagyja el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotó: Facebook/Horváth Gréta
Facebook-kép: RTL Klub/8:08 - Minden reggel