14 évig volt az RTL Klub arca! Holló Márta most így néz ki - Fotó!

Ennyit változtak az évek során a Fókusz műsorvezetői. Ilyenek voltak, ilyenek lettek.

Dia

	A 40 éves Holló Márta 2011-ig volt az RTL Klub meghatározó arca, a Fókusz mellett a Fél kettő című műsort is vezette. 2005-ben ment férjhez, egy évvel később megszületett Tamás fia, kislánya, Gréta 2008-ban jött világra. Jelenleg egy nonprofit szervezetnél dolgozik.

Fotó: RTL Klub, Facebook/Holló Mártaa

Dia

	Batiz András a Magyar Televíziónál kezdte pályafutását, ahol olyan műsorokban dolgozott, mint a Múzsa, az Ablak vagy a Tonik. 1997 és 2004 között a Fókusz szerkesztő-műsorvezetője volt, 2006-ig pedig kormányszóvivőként dolgozott. 2007-től egy kft. tulajdonosa. Felesége Debre Krisztina, akivel 2005-ben házasodott össze, Iván 2006-ban, Léda pedig 2010-ben született.

Fotó: RTL Klub, Facebook/Batiz András

Dia

	Marsi Anikó is a királyi tévénél kezdte pályafutását, ugyanazokban a műsorokban, mint egykori osztálytársa, Batiz András. A műsorvezető családjával, Palik Lászlóval és gyermekeikkel évekkel ezelőtt szinte egyik pillanatról a másira tűnt el a nyilvánosság elől. Április 25-én mindenkit meglepett, amikor a TV2 a Tények új híradósaként mutatta be Marsit.

Fotó: TV2/Mokka

Dia

	Kolosi Péter három éven át dolgozott a Magyar Televíziónál, majd 1997-től lett a Fókusz főszerkesztője és műsorvezetője. 2001-től a csatorna programigazgatói posztját tölti be.

Fotó: RTL Klub

Dia

	Gönczi Gábor a húszas évei elején csatlakozott a Fókuszhoz, amelynek 19 évig meghatározó arca volt. Március elején derült ki, otthagyja a csatornát, hogy a TV2 Tények című műsorában híradósként keressen új kihívásokat.

Ezt is szeretjük
Fotó: