15 évig az ország legismertebb műsorvezetőnője volt - Felismered friss fotóján?

Holló Márta sikeres műsorvezetőként váltott pályát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Holló Márta több mint 20 éve kezdte televíziós pályafutását, 2011 óta azonban egyáltalán nem láthattuk a képernyőn, mivel úgy döntött, hogy egy merész húzással pályát változat. Az egykori műsorvezető 15 év után újrakezdte az életét, és a nulláról épített fel valami teljesen mást, éppen ezért hangsúlyozta ki az újrakezdés meglétét és fontosságát, amikor Joshi Bharat Sikeres nők című rovatának vendége volt a FEM3 csatornán.

Holló Márta 1995-ben került a Magyar Televízióhoz, 1997-től pedig az RTL Klub Fókusz című műsorát vezette 2008-ig, de 2011-ig a csatorna meghatározó arca maradt. Miután szakított a tévézéssel, vállalati kommunikációval kezdett el foglalkozni, azóta pedig mint vállalati coach dolgozik.

- Jött egy sokkal nagyobb szerelem, a személyes képzés. 10 és 29 év közötti elképesztően tehetséges fiataloknak segítek önkéntes mentorként egy nonprofit szervezet munkatársaként - mondta el Holló Márta, aki elárulta, hogy a kíváncsisága 41 éves korára sem szűnt meg, ezért beiratkozott a Közép-európai Egyetemre is, ahol két évig tanult.

- Azért hangsúlyozom az újrakezdést és a tehetségtámogatást, mert ez a két dolog az, amiben a leginkább önmagamat tudom adni, és amiben hitelesnek érzem magam, mert nekem is újra kellett kezdenem, a nulláról kellett felépítenem valami újat - zárta vallomását.

Fotó: FEM3

14 évig volt az RTL Klub arca! Holló Márta most így néz ki

Képes összeállításunkban megmutatjuk, mi lett a Fókusz egykori közkedvelt műsorvezetőivel. Nézd meg, mennyit változtak!

14 évig volt az RTL Klub arca! Holló Márta most így néz ki - Fotó!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük