5 meglepő tény, amit biztosan nem tudtál Hofi Gézáról
A népszerű humorista 2002 áprilisában hunyt el, és ezen a napon ünnepelné 74. születésnapját.
A 20. század egyik legnépszerűbb magyar humoristája kétségkívül Hofi Géza volt, aki a mai napon, július 2-án ünnepelné 74. születésnapját. Összeállításunkban a rajongva szeretett nevettetőre emlékezünk, életének kevéssé ismert és izgalmas tényeit felelevenítve.
1. Hofi Géza eredetileg Hoffmann Géza néven látta meg a napvilágot 1936-ban. A Hofi nevet Szendrő Józseftől, a debreceni Csokonai Színház igazgatójától kapja, aki 1960-ban szerződést kötött vele, ennek köszönhetően rendszeresen felléphetett a budapesti Fészek Klubban.
Gyárakban dolgozott
2. Gimnazistaként a nyári szünetekben a Kőbányai Téglagyárban dolgozott, az érettségit követően pedig sikertelenül felvételizett a Színművészeti Főiskolára, ezért a Kőbányai Porcelángyárban vállalt porcelánfestői munkát.
3. Hofi Géza élete során kétszer nősült: első felesége Vnoucek Margit volt, akit 1959-ben vezetett az oltár elé - 36 éves házasságuk felesége hosszan tartó betegség után bekövetkező halálával ért véget. Hofi második felesége Kövér Ildikó, akivel 2000-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent.
Sérülten fejezte be műsorát
4. 1980. december 29-én előadás közben a díszlet mellé zuhant, és súlyos sérüléseket szenvedett, ám több törött bordával is befejezte a műsorát.
1990-ben szívrohamot kapott, egy évvel később pedig több szemműtéten esett át.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
5. Több évtizedes munkássága elismeréseként számos rangos díjat kapott - köztük 1998-ban a Kossuth-díjat -, ám ő az egyetlen férfi, aki elmondhatta magáról, hogy átvehette a színésznőknek járó a Déryné-díjat.
Fotók: hofi.hu, Europress