Hódi Pamela nem cáfolta a szakítást: már külön is élhetnek Tóth Bencével
Hódi Pamela és Tóth Bence szakítására egyre több jel utal. A sztáranyukát meg is kérdezték róla.
Már egy ideje kering a pletyka a neten, miszerint nincs minden rendben Hódi Pamela és Tóth Bence házasságában. Eddig egyik fél sem reagált a válásos híresztelésekre, azonban egyre többen írják, tudni vélik, hogy a páros már együtt sem él.
A Story.hu járt utána, mi igaz a pletykákból, bár Hódi Pamela nem kívánt nyilatkozni a lapnak, megkeresésükre nem cáfolta a hírt.
Hódi Pamela és Tóth Bence szakításának pletykái
Bár ebből még nem lehet messze menő következtetéseket levonni, a lap összeszedte azokat a hozzászólásokat, amelyekben a kommentelők tényként kezelik a szakítást.

"Nem tudok semmit, csak, hogy péntekenként viheti el a kislányt magával Bence ott aludni, hétköznap is elviheti, de akkor haza is hozza"
"Már hónapok óta nincsenek együtt, Bence elköltözött"
"Hozzám csak az jutott el, hogy az elejétől kezdve problémák meg dráma volt"
Hódi Pamela és Tóth Bence szerelme 2018-ban lobbant lángra, ám sokáig titokban tartották kapcsolatukat. Két évvel később egy időre szakítottak, de ez nem tartott sokáig, még ugyanabban az esztendőben újra összejöttek, sőt az esküvőjüket is megtartották, kislányuk, Evolet négy évvel ezelőtt jött a világra.
Hódi Pamela lányai friss fotón: Nati és Evolet gyönyörű kislányok
Hódi Pamela több friss képet is töltött fel lányairól, csak ámulunk, milyen szépek.
ElolvasomCover-fotó: RTL
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció

















