20 évvel fiatalabb nő Hobo felesége - Évtizedek óta boldog házasságban élnek

Fotókon azok a magyar énekesek, akik már legalább két évtizede boldog házasok.

Hobo felesége
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hobo a nyolcvanas évek elején, az egyik koncertjén találkozott először a nála húsz évvel fiatalabb Eigner Márta Borbálával, akit azonnal kiszúrt a közönség soraiban. Az akkor mindössze 16 éves lánnyal a fellépés után rögtön beszélgetni kezdett, és habár az első pillanatban egymásra hangolódtak, végül csak évekkel később lettek egy pár.

- Tiszteletben tartotta, hogy én csak egy 16 éves kislány vagyok. Mindig óriási szeretettel fordult felém, ez nagyon megfogott. Gyakorlatilag évekig tartott így a kapcsolatunk, de mivel nagy a korkülönbség, felvetődött, hogy most mi legyen. Ő nem akarta tönkretenni az életemet, én pedig úgy gondoltam, éretlen vagyok - nyilatkozta Hobo felesége 2014-ben a Blikknek, majd így folytatta szerelmük történetét.

- Érdekes, hogy évekkel később ugyanakkor ment tönkre a házasságunk. Ő ekkor nem várt tovább, megkeresett, és azt mondta, én vagyok az egyetlen, akivel még megpróbálná. Nem igazán bíztam ebben, azt hittem, három hónap után lelép, de szerencsére nem így történt - tette hozzá Eigner Márta Borbála, akivel már több mint húsz éve él boldog házasságban Hobo.

Képes összeállításunkban rajtuk kívül olyan énekeseket mutatunk még, akik szintén legalább két évtizede szerető férjek és feleségek.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük