Gondoltad volna? Hernádi Judit lánya már 23 éves!

Hernádi Judit 1986-ban adott életet Tarján Zsófiának, aki korábban egy meglehetősen durva metált játszó banda énekesnője volt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Habár Hernádi Judit lánya, Tarján Zsófia Rebeka külsőségek tekintetében nagyon hasonlít a híres színésznőre, azt már nem mondhatnánk, hogy a 23 éves lány édesanyja nyomdokaiba lépett volna.

Zsófia ugyanis 2006 és 2008 között egy Cenobite nevű death metal zenekar énekesnője volt, az együttessel pedig számos alkalommal adott koncertet a műfaj és a banda rajongóinak.

Anyjával együtt lép majd a színpadra

A grafikusként dolgozó lány a Balkan Fanatikban is énekelt, a közeljövőben pedig édesanyjával szerepel majd a Thália Színházban, a Nézz rám, Anya! című előadás keretén belül, amely Verebes István Maya című, Hernádiról szóló könyve alapján készült.

Az anya-lánya viszony nehézségeit feldolgozó darabban először lépnek majd fel együtt, Hernádi pedig egy interjúban elárulta, mi a titka annak, hogy kiegyensúlyozott kettejük viszonya.

Az 53 éves színésznő elmondása szerint sokat segített nekik ebben Eszményi Viktória énekesnő, akivel - mint afféle pótanyával - Zsófia azokat a dolgokat beszélte meg, amit Hernádival nem akart vagy nem tudott.

Hernádi Judit 1956. április 11-én született Budapesten. 1978-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, karrierjét pedig a Vígszínházban kezdte. Számos emlékezetes színházi és filmszerep fűződik a nevéhez, emellett közkedvelt szinkronszínésznő, hangját mintegy 300 filmben hallhattuk.

A legnépszerűbb magyar sorozatszínésznők

Nézegess képeket!

Elolvasom

17 évesen házasodott meg először

Magánéletéről keveset lehet tudni, egy, a Blikknek adott interjújában bevallotta például, hogy 14 évesen korában feküdt le először fiúval, első házasságát pedig 17 évesen kötötte, ám a főiskola idején elváltak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az alkoholfogyasztást tudatosan kerülő színésznő 12 évig volt Görög László élettársa, akivel úgy ismerkedett meg, hogy egy darabban a nála fiatalabb színész édesanyját alakította.

Képek: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük