Elvált a TV2 sztárpárja: „Már nagyon szabadulni akartam”
A Házasság első látásra második évadában megtörtént az első válás.
Hivatalosan is elvált egymástól a TV2 sztárpárja. A Házasság első látásra Ramija és Mikije immár törvényesen sem számítanak feleségnek és férjnek – derült ki a reality tegnapi részéből.
A páros kapcsolata, pontosabban házassága alig tartott három hétig. Már az esküvőjükön kiderültek olyan dolgok, amelyek rögtön gátat szabtak annak, hogy szerelem szövődjön köztük.
A Házasság első látásra második évadának első válása
Nevezetesen az, hogy Ramóna már édesanya – ezen Miki sosem tudott felülkerekedni, ugyanis már a kísérlet elején leszögezte, nem szeretne olyan nővel lenni, akinek gyermeke van.

Rengeteg konfliktus és egy befuccsolt nászút vezette odáig őket, hogy kimondják, még a műsor befejezése előtt szeretnének elválni. Most ez hivatalosan is megtörtént.
– Kilépve az ügyvédi irodából én megkönnyebbülést éreztem. Semmi harag, semmi sértettség nincsen bennem, de a lényeg számomra az, hogy ez tényleg egy megkönnyebbülés volt nekem. Én már nagyon szabadulni akartam – ezt Miki mondta el az adásban.
A válás után máris új párja van a Házasság első látásra Mikijének: a szőke bombázót műsorban is láthattuk
A Házasság első látásra Mikije a válás után először beszélt arról, ki lett az új barátnője.
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















