A TV2 bombázója tartotta el volt párját: a férfi gyerektartását is ő fizette
A Házasság első látásra Renátája sok csalódáson van már túl.
Kovács Renáta a Házasság első látásra című műsorba reményekkel telve érkezett. Az eddigi élete tele volt csalódásokkal, a kapcsolatai mindig kudarcba fulladtak.
A Házasság első látása Renátája és az exek
Eddig már kétszer kérték meg a kezét, ám még mindig nem találta az igazit a Házasság első látásra Renátája, aki utolsó kapcsolatát tekintve még anyagilag is nagyon rosszul járt.
– Tavaly nyertem egy autót a Szerencsekerék című műsorban, amit eladtam, ennek az összegét pedig teljes egészében az exemmel éltem fel. Én tartottam el őt, kettőnknek vettem belőle egy másik autót, amit közösen használtunk, illetve a közös nyaralást is én álltam – részletezte a Hot! magazinnak.
Azt is elárulta, hogy a mindennapi megélhetést is neki kellett finanszíroznia, emellett a férfinak volt egy gyermeke, és a vele kapcsolatos költségeket is sokszor ő állta.
– Amikor a gyereke nálunk tartózkodott, a programozást és az ő teljes ellátását is nekem kellett fedeznem, volt, hogy a gyerektartást is. Ebből semmit nem kaptam vissza, ráadásul mindezt természetesnek vette az exem.
Renáta mindkét eddigi párjának volt egyébként gyermeke, és mindegyik esetben a gyerekek édesanyja, valamint az anyósjelöltek nehezítették meg kapcsolatukat, ám úgy érzi, a szakítás mégsem miattuk volt.
– Szerintem, ha egy kapcsolatban nincsen rés, akkor mondhat bárki bármit, a pár összetart. Viszont, ha homokszem kerül a gépezetbe, akkor az a kapcsolat előbb-utóbb úgyis elromlik.
A Házasság első látásra Zolija párjáról: „Taknyon csúszva sírtam utána, de nem volt visszaút”
A Házasság első látásra Zoliját padlóra küldte a szakítás. Hiába akart volna visszamenni az exéhez.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Házasság első látásra
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció