A TV2 sztárjának véget ért a házassága: lehúzta a vécén a jegygyűrűjét
Úgy gondolta, hogy mivel férje úgyis mindent annyira teátrálisan élt meg, ő is ily módon tesz pontot a házasságukra.

Petra egy igen teátrális gesztussal tett pontot Andrissal kötött, rövidke házasságának végére. A „szertartáshoz” még gyertyát is gyújtott.
A Házasság első látásra Petrája és Andrisa
A Házasság első látásra című reality egyik, ha nem a legbalhésabb párosa Andris és Petra. Eleinte ugyan nagyon is egy hullámhosszon voltak, nem kellett sok idő hozzá, hogy a mézeshetekből pokol legyen. A kettejük közti konfliktus egészen odáig fajult, hogy a lemezlovas egy korábbi adásban fogyatékosnak nevezte feleségét, aki szerint férje nem más, mint egy nárcisztikus szociopata.
Petra végül megelégelte a számára méltatlan helyzetet, és úgy döntött, egy drámai tettel vet véget a házasságának. Áthívta magához egy barátját, akivel már-már szertartásos keretek között, gyertyát gyújtva lehúzták a jegygyűrűt a vécén.
- A gyűrű a szimbóluma annak, hogy én ezt a kapcsolatot lehúznám a vécén - mondta Petra. - Andris mindig annyira teátrálisan élte meg a kapcsolatunk különböző szakaszait, úgyhogy gondoltam, én is teátrálisan zárom le - tette hozzá, majd barátjával bevonult a fürdőbe, egy laza mozdulattal a vécécsészébe hajította a gyűrűt, és lehúzta.
A TV2 sztárpárja a mesés esküvő után kígyót-békát kiabál egymásra: mélyponton a házasságuk
A tévénézők szerint főleg Enikő tehet arról, hogy a kapcsolatuk Péterrel ilyen fordulatot vett.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2