A Házasság első látásra Gerijének új párja lett a válás után: először posztolt róla
A Házasság első látásra Gerije új párjával készített romantikus fotót.

A Házasság első látásra második évadában Geri és Reni kapcsolata nem indult túl fényesen, és annak ellenére, hogy közben kicsit mégis közelebb kerültek egymáshoz, a végén úgy döntöttek, nem maradnak együtt. Azóta már hivatalosan is elváltak, Gerire pedig rátalált a szerelem, most új párjával posztolt.
A Házasság első látásra Gerijének új párja
A realitysztár a Tények pluszban elárulta, hogy fülig szerelmes, ám a sokak által felröppentett pletyka – miszerint újra összejöttek Renivel – nem igaz, egy másik hölgy rabolta el a szívét.

– Én úgy gondoltam, hogy nem fogok ismerkedni egy darabig, most várok és inkább a munkába temetkezem, a barátaimmal vagyok – kezdte mesélni, és bevallotta, hogy ezek a tervei egyáltalán nem teljesültek, hiszen rátalált a szerelem.
– Úgy alakult, hogy végül van most, aki megdobogtatja a szívemet – fogalmazta meg érzéseit a műsorban, ahol ugyan nem mutatta még meg új párját, de 24 órán keresztül elérhető Instagram-sztorijába feltöltött egy szerelmes fotót, amit ide kattintva tudsz megtekinteni.
– Nő létére nem akart írni, de valamilyen sztorimra reagált. Azt hiszem, egy kutyát tettem ki, és arra. Aztán elkezdtünk beszélgetni, nagyjából egy hónapot beszélgettünk, és akkor elkezdtünk találkozgatni. Nyilván titokban a műsor alatt, mert amúgy nem lehetett – utalt arra, hogy meg kellett várniuk, hogy lemenjen a műsor, hiszen a forgatás és a műsor sugárzása között fél év is eltelt.
Sarka Kata és a Házasság első látásra felesége ilyen jó barátnők: közös fotóikkal tele az Insta
A Házasság első látásra Juditja és Sarka Kata között már régebb óta tart a barátság.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Házasság első látásra

Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
- Kepes András, aki megmutatja milyen eszközökkel érhetjük el, hogy egyszerre legyünk boldogok, sikeresek és tudatosak. 2025.06.05.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció