Ő Harsányi Levente 20 évvel fiatalabb párja: Lara külföldön tévésztár
Harsányi Leventének és párjának ugyanaz a hivatása, de mégsem a szakma hozta össze őket.
Március végén derült ki, többévnyi szingliség után újra rátalált a szerelem Harsányi Leventére. Párjával azóta már bevállalták a közös címlapot, a TV2-n pedig a tévés debütálásuk is megvolt.
Bár együtt még nem álltak a kamerák elé, a húsz évvel fiatalabb Larának ettől függetlenül nem idegen terep egy televíziós stúdió: szülőhazájában, Németországban műsorveztőként és riporterként csinált karriert.
Harsányi Levente párjával
Mégsem a szakma, hanem egy véletlen találkozás hozta össze a párosukat. Többek között erről is beszéltek a Mokkában. Lara dögös szettben érkezett a felvételre, átlátszó felsőjében ilyen csinos volt.
Február elején ismerkedtek meg, az év eddigi egyik leghidegebb napján. Egyikük sem akart a zord időben elindulni otthonról, de végül beadták a derekukat, és elmentek a közös barátjuk által szervezett összejövetelre.
Már az első pillanat filmbe illőre sikerült, de kicsit máshogy, mint azt gondolnánk: nem romantikus, inkább komikus volt a helyzet, ahogy megismerkedtek. Harsányi Levente a kapuban ugyanis megcsúszott a jeges úton, nem sokon múlott, hogy ne Lara karjaiban landoljon.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Onnantól már könnyen ment a beszélgetés, pláne, hogy mindketten első látásra vonzódtak egymáshoz. Az ismerkedési fázis viszont nem volt gördülékeny, két hét telt el, mire sort kerítettek az első randira.
- Lebetegedtem én is és a kislányom is, úgyhogy az elején elhúzódott a találkozó, két héten át csak írogattunk. Ő közben el is utazott, de folyamatosan kontaktban voltunk. Az tetszett a legjobban, hogy nem adta fel, hiába nem írtam vissza, akkor is folytatta - mondta Lara, aki egy hétesztendős kislány édesanyja.
Nézd meg, Kovács Áron párja milyen szép menyasszony volt!
Kovács Áron megnősült. Párja posztolt a nagy napról. Zsófi gyönyörű ruhát viselt a titkos esküvőjükön.
Kovács Áron elvette várandós párját: a 25 évvel fiatalabb Zsófi gyönyörű menyasszony volt
Kovács Áron és párja négy év után keltek egybe. A várandós Zsófi tett ki egy képet a titkos esküvőről.
ElolvasomCover-fotó: Life TV/Ébredj velünk!
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- zsidró tamás