Friss: elhunyt Harangozó Teri! Az énekesnő halálhírét ma este barátja tette közzé
Életének 72. életévében elhunyt Harangozó Teri - közölte barátja.
Életének 72. életévében elhunyt Harangozó Teri - közölte ma este közösségi oldalán Terry Black.

Családja egyelőre nem erősítette meg a népszerű énekesnő halálhírét.
Már másfél hete kómában volt
Harangozó Terit augusztus 22-re virradóra szirénázó mentőautó szállította kórházba. A táncdalfesztiválok sztárja már hónapok óta panaszkodott a barátainak, hogy nem érzi jól magát, végül olyan nehezen kapott levegőt, hogy orvost, majd rohamkocsit hívtak a házához. Kiderült, hátsófali szívinfarktusa volt.
- Már jobban vagyok, erőt ad a gyógyuláshoz a sok jókívánság. Nagyon köszönöm az érdeklődést - mondta pár nappal később az intenzív osztályról a Blikknek.
Néhány nappal később megoperálták, az első információk szerint szívinfarktussal. A Bors úgy értesült, súlyos tüdőműtéten esett át és az operáció alatt kiszakadt mellimplantátumát is eltávolították. Az énekesnő a '70-es években az elsők között volt az országban, akik mellnagyobbítást végeztettek magukon.
A beavatkozás után kómába esett, állapotáról a családja nem adott semmiféle felvilágosítást. Közeli barátai, Terry Black és Aradszky László is nagyon aggódott az énekesnőért - nem alaptalanul. 2015. szeptember 8-án Harangozó Teri feladta a küzdelmet.
Szívrohammal került kórházba a 72 éves magyar énekesnő! Friss hírek az állapotáról
Nézegess képeket!
ElolvasomFotó: TV2/Mokka
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.















