A Kaméleon sztárja, Hámori Gabriella 30 fölött is kislányosan bájos

Hámori Gabriella 31 éves korára fényes karriert tudhat maga mögött, emellett báját is sikerült megőriznie.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Hámori Gabriella nevét minden bizonnyal a nagysikerű 2008-as Kaméleon című film kapcsán jegyezte meg a közönség, pedig a sztár fiatal kora ellenére már számos filmszerepet tudhat maga mögött.

A gyönyörű színésznő 1978 november 1-jén látta meg a napvilágot Szarvason.

Általános- és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1997-ben első próbálkozásra felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.

Színpadon kezdte

Már a főiskola alatt is megcsillogtatta tehetségét a színpadon.

Láthattuk többek között a Tótékban a Pesti Színházban és a Vígszínház színpadán is, a Bűn és bűnhődésben.

2001-ben lediplomázott, és még ebben az évben a Radnóti Színházhoz szerződött.

Majd a 2004-es évadtól az Örkény István Színház társulatát erősíti.

Hámori Gabriella 31 éves korára is megőrizte kislányos báját, ugyanakkor a szakma elismerését is több ízben kivívta. Több díj után 2007-ben a Jászai Mari-díjat is megkapta.

A színpad mellett számos filmben is bizonyította tehetségét, a már említett Kaméleon mellett főszerepet kapott a Terézanyuban.

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Legutóbb pedig a Szinglik éjszakája című vígjátékban láthattuk.

Ezt is szeretjük