Habsburg György és felesége 5 éve külön élnek: ez az oka
Habsburg Györgyöt és feleségét évek óta kilométerek választják el egymástól.
28 éve már annak, hogy Habsburg Ottó fia, Habsburg György és felesége kimondták a boldogító igent. Eilika hercegnő és a főherceg azonban évek óta, egészen pontosan öt esztendeje, hogy különélnek.
1997 októberét írtuk, amikor a két szerelmes élete összefonódott, a Szent István Bazilikában álltak oltár elé. Ezután alapítottak családot, gyermekeik, Ildikó, Zsófia és Károly már felnőttek, kirepültek a családi fészekből, külföldön élnek.
Habsburg György és felesége
Mint a Best magazin írja, a családfőt, Habsburg Györgyöt is évek óta külföldre köti a munkája, 2021-ben nevezték ki Magyarország Párizsi nagykövetének, mindez rengeteg kötelezettséggel jár – amelyhez lakhelyét is meg kellett változtatnia, a család sóskúti otthonából Párizsba költözött, amíg Eilika Magyarországon maradt.

Nemrégiben a távolság még tovább nőtt köztük, immár 2000 kilométer választja el őket. Habsburg György lett ugyanis a madridi nagykövet, e hónaptól lépett hivatalba – mindez nem jelenti azt, hogy sosem találkoznak, számos nyilvános eseményen is együtt mutatkoztak az elmúlt öt évben.
Illetve – ahogy a lap is írja – nem ők az egyetlenek egy olyan családban, mint a Habsburg, akik távkapcsolatban élnek, ez évszázadok óta megszokott és működőképes.
Habsburg Ottó unokái akár a Disney-hercegnők: Ildikó és Zsófi párizsi bálban húztak estélyi ruhát
Habsburg Ottó három unokája, Habsburg György fia és két lánya voltak a Le Bal Des Debutantes nevű rendezvény ékkövei Párizsban.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images Hungary
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















