Elhunyt a magyar színésznő – Családja tudatta az operett sztárjának halálhírét

Életének 93. évében elhunyt Gyenes Magda színésznő.

Életének 93. évében elhunyt Gyenes Magda színésznő - tudatta a család tegnap az MTI-vel. Kiváló tánctudásával, jó színészi képességeivel emelkedett a népszerű vezető művészek sorába. 1967-től haláláig az Egyesült Államokban élt.

Gyenes Magda 1925-ben született Budapesten, 1940-ben Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végzett, majd hét évig játszott vidéki teátrumokban. 1944-ben Kőszegi Géza szabadkai társulatától két évadra a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1946 őszén a Vidám Operett Színpadon szerepelt, 1951-től 1960-ig, majd 1964-től 1967-ig a Fővárosi Operettszínház szubrettje volt. A Petőfi Színházban 1960 és 1964 között játszott.  

Emlékezetes szerepei között tartják számon többek közt Lehár Ferenc Luxemburg grófjának Juliette-jét, Kálmán Imre A csárdáskirálynő című operettjének Stáziját.

Lehár Ferenc Vándordiák című művében Sárika szerepében nyújtott emlékezetes alakítást.

Tánctudása is kiemelkedő volt, Rátonyi Róbert mellett sem maradt el.
Tánctudása is kiemelkedő volt, Rátonyi Róbert mellett sem maradt el.

Amerikában többször fellépett az amerikai magyarok rendezvényein, 1984-ben pedig kis szerepett kapott a Nastassja Kinski és Dudley Moore főszereplésével készült Maradok hűtlen híve című amerikai vígjátékban.

Rátonyi Róbert felesége 90 évesen ilyen gyönyörű - Fotók

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük