
Megszólalt az érintett! Hát ezért lett rosszul a fiatal magyar színésznő
Gubík Ági a Hacktion című sorozat forgatásán ájult el, nagyobb baj nem történt.

Ijesztő közjáték zavarta meg a Magyar Televízión futó akciósorozat, a Hacktion forgatását, amikor a Grétát alakító Gubík Ági elájult. Szerencsére kollégája, Hujber Ferenc jókor volt jó helyen, így időben el tudta kapni a színésznőt, akit a helyszínen azonnal ellátott egy orvos.
- Nagyon sokat dolgozunk, megfeszített tempóban forgatunk, és sokszor a munka hevében az ember elfelejt rendesen inni, vagy nem vesz magához megfelelő mennyiségű folyadékot - magyarázta el ájulása okát.
Nem lett komoly baja
- Szerencsére nincs komoly bajom, csak elfáradtam a munkában. Most voltam kivizsgáláson is, kicsit ingadozik a vérnyomásom, de más probléma nincs - tette hozzá.
Hujber Ferenc, aki az öntörvényű Andrást alakítja a sorozatban, éppen partnere mellett állt, amikor az rosszul lett - észrevette, hogy baj lesz, így időben el tudta kapni a színésznőt.
- Éppen jókedvűen beszélgettünk, amikor Ági elájult. Azonnal kapcsoltam, és elkaptam, mielőtt a földre zuhant volna - mesélte Hujber Ferenc.
A Hacktionben bepillantást nyerhetünk abba a világháborúba, amely napjainkban zajlik. Ezt a háborút nem hagyományos fegyverekkel vívják, hanem számítógépeken keresztül.
A hackerek titokzatos világa
Az Infrastruktúra-védelmi Osztag feladata lenyomozni és hatástalanítani azokat a hackereket, akik az ország digitális életére törnek.
Az akciócsoport vezetője a Hujber Ferenc által alakított András, aki öntörvényű jelleme miatt sokszor kerül konfliktusba szűkebb környezetével. Grétát, a sorozat egyik legtitokzatosabb karakterét Gubík Ági kelti életre.
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
Fotó: Red Lemon