Görög Zita 16 éves lánya nem csak gyönyörű: Lotti Európa-bajnok lett
Görög Zita mérhetetlenül büszke lányára, a 16 éves Lottira, aki táncban szerzett nagy elismerést.
Görög Zita lánya, Seres Lotti Európa-bajnok lett, édesanyja büszkén posztolt róla az Instagramon.
Görög Zita lánya
Görög Zita dagad a büszkeségtől és minden oka megvan rá, hiszen 16 éves lánya, Lotti Európa-bajnok lett a tánccsapatával. A szép tinédzser már évek óta űzi a sportot, most pedig kiderült, hogy igazán tehetséges benne.
A 45 éves modell-műsorvezető el is kísérte lányát a nagy versenyre és lencsevégre kapta a legfontosabb pillanatokat, a díjkiosztást és lányát az aranyéremmel a kezében. Instagram-oldalán egy szívmelengető posztot is közzétett.
„Hahó, világ!!! Van egy lányom, egy EURÓPA-BAJNOK lányom! Annyira jó látni , amikor egy csapat fiatal lány egymás segítésén van! Amikor közösen alkotnak, dolgoznak. Sem a lilulások, körömbenövések-szakadások, kékülő hátak nem tántorították őket el a napi edzésektől. Ha kellett az erősítő edzéseket Skype-on tolták, suli és heti 4 edzés mellett. Kamaszként! Még dolgozik bennem is az adneralin, majdnem leestem a székről az eredményhirdetés alatt. (…) Gratulálok, lányok! Szuperek vagytok!” – írta a poszthoz, amiben lánya edzőjének is megköszönte a munkáját.
A felvételeken az is látszik, hogy Lottiból gyönyörű tini lett, barna hajával és barna szemeivel igazi természetes, klasszikus szépség, aki édesanyjára is egyre jobban hasonlít.
A 18 éves Gesztesi Panka nyitotta a Sugarbird divatshow-ját: álomszép volt Liptai Claudia lánya
Gesztesi Panka szupermodellként ragyogott a kifutón, Liptai Claudia büszke lehet gyönyörű lányára.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció