A magyar színészpárt a 16 év korkülönbség miatt támadták - Mára boldog házasok

Polyák Lilla és Gömöri András Máté már három éve együtt vannak, össze is házasodtak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Polyák Lilla 2016 márciusában nyilatkozott először arról, hogy beleszeretett 16 évvel fiatalabb kollégájába, Gömöri András Mátéba. Kapcsolatukat a nagy korkülönbség miatt eleinte sokan támadták, a rosszindulatú megjegyzések azonban nem tudták kikezdeni szerelmüket, sőt. A 26 éves színész a Ripost magazinnak azt nyilatkozta, még ma is vannak olyanok, akik áskálódnak, de valójában hálás a károgóknak, mert erősebbé tették a szerelmüket. 

- Nagyon nehéz volt számunkra, hogy a szerelmünk hajnalán szembe kellett néznünk a támadásokkal. Egymásba kapaszkodtunk, és most úgy látom, hogy ettől sokkal erősebb lett köztünk a kötelék. Igazából köszönjük a rosszakaróinknak a közreműködést, és

köszönjük azoknak is, akik még ma is áskálódnak, mert azért vannak még bőven

- árulta el az Operettszínház sztárja. 

polyak-lilla-gomori-andras-mate
Fotó: Femina/Rátkai Márk

Polyák Lillának a Homonnay Zsolttal kötött házasságából már született két fia, akik nagyon jó viszonyban vannak Gömöri András Mátéval. A fiatal színész tudja, hogy a vele egykorúak többsége még nem vágyik arra, hogy apa legyen, ő viszont másképp érez. 

- Én mindig is koravén voltam, és most sem a koromnak megfelelő szinten tartok, az élet egyetlen területén sem. Teljesen késznek érzem magam az apaságra, és nagyon várom, hogy mihamarabb megélhessem - mondta el a napilapnak. 

Gömöri András Máté az elköteleződéstől sem fél, 2017 áprilisában Lillafüreden megkérte a 43 éves színésznő kezét, majd a legnagyobb titokban, 2018 júliusában össze is házasodtak. 

18 évvel fiatalabb férfi vezette oltár elé a magyar énekesnőt - Sztárpárok nagy korkülönbséggel

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a nemi egyenlőtlenség és a toxikus maszkulinitás jelenségéről beszélgettünk. Mi a különbség a férfiség és a férfiasság között? Mi számít toxikus maszkulinitásnak, miért alakult ki, és vajon köze van-e a Metoo mozgalomhoz? Miért van annyira kevés női vezető, és miért csak férfias személyiségű nők kerülnek vezetői pozícióba? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Szél Dávid pszichológus, Leszkovszki Máté újságíró, és Pintér Ada.

Promóció

Ezt is szeretjük