Meg is halhat! Súlyos szívbeteg a Csillag születik felfedezettje

Gomes-Martins Klaudia az életét kockáztatja, amikor táncol. Mint kiderült, a szívével van baj.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Múlt héten a Csillag születik történetének egyik legmegrendítőbb előadását láthattuk Gomes-Martins Klaudiának köszönhetően, akit annyira elsodortak érzelmei a produkció közben, hogy a végén el is sírta magát élő adásban.

A 24 éves kiscsillag nem titkolta el, hogy gyerekként veszítette el szüleit, nem sokkal később pedig leukémiás lett, ám akaraterejének és orvosainak köszönhetően sikerült legyőznie a halálos betegséget.

Erős fájdalmai voltak

Legutóbbi bámulatos előadását a nézők állva tapsolták meg, miközben senki sem sejtette, hogy tánc közben erős testi fájdalom kínozta: térdszalagszakadása ellenére lépett ugyanis szombaton este színpadra.

A dél-afrikai apától és magyar anyától származó táncoslány tehát meglehetősen hányattatott gyerekkort mondhat magáénak, a napokban pedig arra is fény derült, hogy milyen súlyos betegség nehezíti meg életét.

Klaudia az RTL Klub Reggeli című műsorában árulta el, hogy örökölt szívbetegségben szenved, ami miatt állandó gyógyszeres kezelés alatt áll, amikor tehát táncolni kezd, tulajdonképpen az életét kockáztatja.

Nem ismer akadályokat

Ám a Csillag születik felfedezettjét semmi sem tántoríthatja el attól, hogy a színpadon fejezze ki érzelmeit.

Képekben a Csillag születik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Három éve például koszorúér-elzáródás miatt került az intenzív osztályra, ahol az orvosok minden erejüket megfeszítve küzdöttek az életéért.

Nem volt könnyű dolguk, ugyanis ötször hozták vissza a klinikai halálból, mire sikerült az állapotát stabilizálniuk, ő azonban mindezek után azonnal újra fel akart lépni, mire végül belátta: ebben a tempóban nem folytathatja.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Azt sem rejtette véka alá, miközben a könnyei is kicsordultak, hogy tulajdonképpen a kórház egyik nővérének köszönheti visszatérését, az ápolónő vette rá ugyanis az orvosokat - akik már lemondtak róla -, hogy ötödjére is újraélesszék

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük