"Aki feladja, annak itt nincs helye!" Megbánta döntését Geszti Péter?

Geszti Péter mentoráltja, Shodeinde Dorka mellett tette le a voksát, de vajon most másképpen döntene?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az X-Faktor legutóbbi élő adásában ismét könnyes drámának lehettek szemtanúi a tehetségkutató kedvelői.

Ezúttal Szabó Mariann és Shodeinde Dorka kényszerült párbajra, és bár mindketten igyekeztek felülemelkedni a kétségbeejtő helyzeten, miszerint akár ki is eshetnek, ez nem ment könnyen.

Nem bírta a feszültséget

Különösen a 19 éves Dorkának nem, aki valósággal a közönség és a zsűri szeme előtt omlott össze, már a színpadra lépés pillanatában.

Ugyan végül sikerült elénekelnie párbajdalát, csak a közönség szavazatai juttatták tovább - a zsűritagok ugyanis fele-fele arányban szavaztak mellette, illetve Mariann mellett.

Hogy mi játszódhatott le az eddig erősnek hitt kismamában, arról ő maga mesélt nem sokkal később a Reflektor magazin riporterének.

Mint bevallotta, az, hogy harcolnia kellett valakivel a továbbjutásért, nagyon ijesztőnek, már-már félelmetesnek tűnt számára, ezért látszódott rajta a bizonytalanság és az elkeseredettség.

Fejmosást kapott

Amit természetesen mentora, Geszti Péter is rögtön észrevett - és egyáltalán nem volt elragadtatva!

itt van egy video

- Ami engem nagyon megütött és bántott, az az, hogy Dorka a párbajnál úgy ment ki a színpadra, mint egy vesztes - noha megbeszéltük azt, hogy a párbaj még nem egy vesztett helyzet. Nem azért éreztem magam rosszul, mert egy mentoráltam párbajozni ment, hanem mert ő feladta abban a pillanatban, amikor a párbajra került sor - ismerte el a Cool TV stúdiójában.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Természetesen a fentiek ellenére a végsőkig kitart tehetséges mentoráltja mellett - ugyanakkor azt is megígérte, mindenképpen alaposan leszidja majd Dorkát. Véleménye szerint ugyanis az, aki harcolni képes, győzni is képes, de aki már az elején feladja, annak nincs helye egy ilyen megmérettetésen.

Fotó: cooltv.rtlklub.hu/Bársony Bence

OLVASD EL EZT IS!

  • geszti péter
  • nagy feró

Az X-Faktor kulisszatitkai

Ezt is szeretjük