Geszti Péter feleségével szerepelt a tévében: Edittel a munkában is társak
Geszti Péter és gyönyörű felesége már 17 éve élnek boldog házasságban, de a munkában is jó párost alkotnak.

Geszti Péter tavaly májusban lett kerek 60 éves, ám születésnapját kicsit megcsúszva, idén ünnepli egymás utáni két Aréna-koncerttel. Mindebből komolyan kiveszi a szerepét felesége, Edit is, akivel már 17 éve élnek boldog házasságban.
Geszti Péter és felesége
Geszti Péter 2008-ban kísérte oltár elé Editet, akivel azóta is töretlen a házassága. De nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is fantasztikusak együtt, bár kihangsúlyozták, ha bármilyen vita van köztük, az csakis a munka miatt van.

Életműkoncertjének megszületésében is hatalmas szerepe volt feleségének, hiszen maga az ötlet az ő fejéből pattant ki.
– A humorérzék, az empátia és a tisztelet. Ezek a fontos dolgok – kezdte a Fókusz riportjában Geszti Péter ecsetelni, szerinte mitől ilyen jó már 17 éve a házasságuk.
– Kicsit elmaradt az ünneplésben. Egy nap különbséggel van a születésnapunk, általában együtt ünneplünk, és gondoltam, hogy a Petinek kéne egy nagy felhajtás, és ahogy nézegettünk, hogy hány embert hívjunk meg, mondtam a Petinek, hogy „figyelj, már 500-nál tartunk, miért nem csinálunk inkább egy nagy bulit az Arénában? Én megszervezem!” – mesélte Edit a kamerák előtt, hogyan indult útjára a nagy koncert ötlete.

Ezenkívül egy új magyar sorozaton is együtt dolgozik a házaspár, rácáfolva ezzel a közvéleményre, miszerint a házastársi közös munka tele van buktatókkal.
– A legnagyobb torzsalkodások, viták és ajtócsapkodások a munka miatt vannak, soha nem a magánéletünk miatt – mondta Geszti Péter.
– Én nem is szeretem ezt különválasztani. Nagyon sokat dolgozunk mindketten, és ez is egy nagy projekt, ami összeköt minket, ami rólunk szól, ami a családunkról szól – tette hozzá felesége.
Geszti Péter felesége bőrszerkóban ment a premierre: Edit a dögös dekoltázst is bevállalta
Geszti Péter és felesége együtt jelentek meg a Szia, Életem! című vígjáték premierjén augusztus 22-én.
ElolvasomCover-fotó: RTL