Megszólalt Gesztesi Károly! A ma reggeli műsorban reagált a megcsalásról szóló hírekre
Gesztesi Károly a Mokkában járt.
Az 52 éves Gesztesi Károly és a 41 éves Liptai Claudia 2006 és 2010 között voltak házasok. Panka Sára nevű lányuk idén júliusban lesz kilencéves.
A két színész 2001-ben jött össze a Kapj el! című darab próbái alatt. Házasságuk 2009-ben romlott meg, akkor a pár mindkét tagját másokkal hozták hírbe.
Exével csalta harmadik feleségét
Gesztesi Károly először az Összezárva Friderikusszal című műsorban árulta el, igazak a pletykák, amelyek szerint annak idején megcsalta Liptait volt feleségével, akit teherbe is ejtett, és aki kisfiút szült neki - ám adásba ez még nem került, csak a sajtó révén szivárgott ki.
Gesztesi ma reggel viszont a Mokkában vendégeskedett, ahol Demcsák Zsuzsa természetesen rákérdezett, miért pont most látta elérkezettnek az időt arra, hogy a nyilvánosság előtt évekig titkolt dologról beszéljen.
Mint kiderült, a színész nem készült tudatosan a nagy vallomásra, egészen egyszerűen az összezártság hozta ki belőle az őszinte szavakat.
- Nézd, össze voltunk zárva 24 órára. Olvastam a viselkedéstanról, tanítom is, tudtam, hogy eltelik egy-két óra, és utána meztelenek leszünk. Már lelkileg - mondta a színész.
A műsorvezetőnő erre feltette neki a témával kapcsolatos talán legfontosabb kérdéseket, mégpedig azt, hogy nem bánja-e, hogy ennyi mindent elárult, illetve nem aggódik-e amiatt, hogy ezzel megbántotta Claudiát.
Ezt a frizurát inkább letagadná! Így nézett ki Liptai Claudia évekkel ezelőtt
Nézegess képeket!
Elolvasom- Nem bánom, és szerintem nem bántottam meg, mert ennek a mini szappanoperának a részleteit az érintettek közül már mindenki tudja nagyon régóta - válaszolta Gesztesi.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az Összezárva Friderikusszal című műsor első része vasárnap este kerül adásba a TV2-n, ahol megnézheted, hogyan fedte fel titkát Friderikusz Sándor előtt Gesztesi Károly.
Fotók: Facebook/Mokka, TV2/Sajtószoba