Friss fotón a magyar nők nagy kedvence - Közel a 60-hoz is vérbeli sármőr
Gergely Róbert színész, énekes közel a 60-hoz is sármos.
Gergely Róbert az Emmanuelle című dal magyar feldolgozásával lett egy csapásra ismert és a nők nagy kedvence, 1989-ben megkapta az eMeRTon-díjat is. A színész, énekes közel a 60-hoz is roppant sármos, ezt az M1 néző is láthatták, miután a nyári szünetről visszatárt Család-barát című magazinban ő vezette a műsort Novodomszky Évával. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy odafigyel a táplálkozására, így nem fogyaszt fehér lisztet és fehér cukrot.
A Gergely Teather 57 éves igazgatója hét év együttélés után, június 21-én vette feleségül Némedi-Varga Tímea színésznőt, akivel a dolgos munkával telt nyár után csak a héten indulnak nászútra, hiszen egy új darabon, a Csiki-csuki című vígjátékon dolgoztak, amit októberben láthat először a közönség.
Fotó: M1/Család-barát
24 évvel fiatalabb kolléganőjét vette feleségül a színész
A szerelemnek néha a nagy korkülönbség sem lehet akadálya. Nézd meg azokat a magyar sztárokat, akik náluk jóval fiatalabb nővel kötötték össze az életüket vagy jegyezték el őket az utóbbi fél évben!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- retro
- ilyen volt ilyen lett