40 évig az egyik legnépszerűbb magyar színész volt! Most temetőgondnok

A Jászai Mari-díjas színész önként hagyta ott a színészi szakmát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gáti Oszkár Jászai Mari-díjas színész hét évvel ezelőtt döntött úgy, hogy hátat fordít a színészetnek.

Pedig az ország egyik legnépszerűbb színésze volt, a színházban és a kamera előtt is emlékezetes alakításokat nyújtott.

Színészből lett temetőgondnok

A 66 éves Gáti Oszkár olyan filmekben szerepelt, mint a Vámmentes házasság vagy a Mephisto, láthattuk Horváth Ádám évekig futott, Életképek című sorozatának egyik főszereplőjeként, a színpadon eljátszotta Shakespeare Othellóját, és Lucifert is Az ember tragédiájában.

Ő volt Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger és Jean-Paul Belmondo magyar hangja, de az ő orgánumán hallhattuk számos nagy magyar költő verseit is.

Hét évvel ezelőtt aztán úgy döntött, felhagy a színészettel. 18 év után nemcsak a Győri Nemzeti Színházat hagyta ott, de többé máshol sem akart színpadra lépni. Döntését a színházi élet morális válságával indokolta.

Elhatározásához a mai napig tartja magát, mindössze hosszú hallgatását törte meg egy a kisalföld.hu-nak adott interjúval. Abból kiderült, családjával továbbra is Győrben él, és ugyan kapott felkéréseket, színpadra lépni továbbra sem fog, mert az általa kifogásolt problémák nem változtak. 40 évnyi sikeres színjátszás után temetőgondnokként dolgozik.

A legnépszerűbb férfi szinkronhangok

Nézegess képeket!

Elolvasom

"Kaptam egy ajánlatot, elfogadtam. Vidéken éltem, nem akartam a fővárosba visszaköltözni. Győrt szeretem, és ezzel a munkalehetőséggel felkínálták a csendet, amire akkor és ma is mindennél jobban vágyom. Egy temetőnél csendesebb helyet nem tudna mondani. A békét és a nyugalmat választottam a folyamatos zizegés helyett" - árulta el a Győr-Moson-Sopron megyei napilap online oldalán.

A színháztól nem szakadt el teljesen, nézőként ma is látogatja a teátrumokat, emellett színházszervezésbe is belefogott: minőségi darabokat kíván megmutatni a győri közönségnek. Az első előadást május 7-én láthatja a közönség.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: www.activestudio.hu

Ezt is szeretjük