40 évig az egyik legnépszerűbb magyar színész volt - Most temetőgondnok

Gáti Oszkár önként döntött úgy, hogy hátat fordít a színpadnak.

gati-oszkar-fb
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gáti Oszkár Jászai Mari-díjas színész a Győri Nemzeti Színház 2008-as évadzáró ülésén döntött úgy, hogy hátat fordít a színészetnek. Nemcsak a teátrumot hagyta ott, de többé máshol sem akart színpadra lépni. Döntését a színházi élet morális válságával indokolta. Pedig az ország egyik legnépszerűbb színésze volt, a színházban, a kamera előtt és a szinkronstúdióban is emlékezetes alakításokat nyújtott.

Vezető színészből temetőgondnok lett

Olyan filmekben szerepelt, mint a Vámmentes házasság vagy a Mephisto, láthattuk Horváth Ádám évekig futott, Életképek című sorozatának egyik főszereplőjeként, a színpadon eljátszotta Shakespeare Othellóját, és Lucifert is Az ember tragédiájában. Ő volt Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger és Jean-Paul Belmondo magyar hangja, de az ő orgánumán hallhattuk számos nagy magyar költő verseit is. 40 évnyi sikeres színjátszás után a két és fél hektáron elterülő győri zsidó temető gondnokaként dolgozik.

- Kaptam egy ajánlatot, elfogadtam. Vidéken éltem, nem akartam a fővárosba visszaköltözni. Győrt szeretem, és ezzel a munkalehetőséggel felkínálták a csendet, amire akkor és ma is mindennél jobban vágyom. Egy temetőnél csendesebb helyet nem tudna mondani. A békét és a nyugalmat választottam a folyamatos zizegés helyett - nyilatkozta 2015-ben a kisalföld.hu-nak. 

A színháztól nem szakadt el teljesen, nézőként ma is látogatja a teátrumokat, emellett színházszervezésbe is belefogott: a Menház Színpad művészeti vezetője lett. A 80 férőhelyes nézőtérből és 15 négyzetméteres színpadból álló színházteremben minőségi darabokat kíván megmutatni a győri közönségnek.

2016 júniusában megjelent a Nemzeti Stúdió 50 éves jubileumát ünneplő esten a Pesti Magyar Színházban, de interjút nem adott. Ugyanebben az évben mutatták be a Cop Mortem nevű magyar akciófilmet, amelyben a 68 éves Gáti Oszkár elvállalt egy szerepet: egy rendőrtisztet alakított, aki gyakran idéz neves költők verseiből. 

Bár a nagy nyilvánosságot továbbra is kerüli, idén tavasszal nem állta meg, hogy ki ne nyilvánítsa véleményét - ugyanazért, amiért hátat fordított a színészetnek: morális okokból. Nem tudta ugyanis szó nélkül elnézni, mit műveltek az illetékesek Jordán Tamás szombathelyi igazgatói pályázatával. 

(Májusban végül az alapító igazgató maradt az egyedüli pályázó, a város közgyűlése júniusban Jordánt választotta meg a Weöres Sándor Színház igazgatójának.)

Áprilisban pedig Bayer Zsolthoz intézett nyílt levelet, miután az megfenyegette a tüntetőket. 

A Szomszédok egyik főszereplője volt - Gábor Gábor most ezen a tanyán él visszavonultan

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük