Gáspár Evelin olyat mondott az apjának, hogy a Mokka-műsorvezetők is csak ámultak

Gáspár Evelin neve ma már előny számára, könnyen jut vele munkához.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gáspár Evelin márciusban még azt nyilatkozta, hogy az apja miatt nem kap munkát, a Mokka mai adásában viszont már azt mondta, kihasználja a nevével járó előnyöket, sok ajtó azért nyílt meg előtte, mert Győzike lánya. A változás annak is köszönhető, hogy Gáspár Győző múlt héten kapta kézhez az értesítést, miszerint pont került a négy éve tartó ügye végére, az adóhatóság megállapította, hogy nem sikkasztott. 

- Lelkileg nagyon nehezen élte meg ezt a család. Evelin például ment felvételizni egy munkahelyre, és azt mondták neki, hogy nem veszünk fel, mert apád egy bűnöző - mesélte Gáspár győző a TV2 reggeli műsorában. 

- Konkrétan így nem mondták a szemembe, de érezhető volt az elutasítás a legnagyobb NAV-os ügyek idején. De úgy vagyok vele, hogy túléltem, kezelem, most már boldog vagyok, a diploma is megvan, és dolgozom. Pont egy hete volt az utolsó vizsgám, a diplomamunkámat pont a szülinapomon fogadták el, úgyhogy most nagyon várom a szeptembert, mert akkor lesz a diplomaosztó - vette át tőle a szót nagyobbik lánya. 

A 24 éves Gáspár Evelin egy autós cégnél végezte a szakmai gyakorlatát, mert pénzügyi szemszögből az elektronikus autópiacról írta a diplomamunkáját. Jelenleg egy olyan cégnél dolgozik irodai asszisztensként, ami marketinggel, kozmetikumokkal és informatikával is foglalkozik. 

gaspar-evelin
Fotó: TV2/Mokka

- Most ki tudom ezt használni ügyesen, hogy Gáspár Evelin vagyok, most ez nagyon jól jön.

Nekem minden ajtó olyan hamar megnyílik, olyan könnyedén veszem az akadályokat!

Nem csak az van, hogy úristen, te nem kapsz állást, mert a Győzike lánya vagy. Ha már ebbe születtem bele, miért ne. Ezzel élni is tudni kell.

Ez egy tök jó dolog, én élek is ezzel, és köszönöm a lehetőséget édesapámnak

- mondta ki Evelin, aki őszinte kijelentésével a mellette ülő édesapját és a Mokka két műsorvezetőjét is nagyon meglepte. 

- Ezt még nem kaptam meg élő adásban, megmondom őszintén, és baromira örülök neki - vallotta be Győzike. 

Gáspár Bea testhez álló ruhát húzott - Evelinnél is vékonyabbra fogy lassan

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük