Gallusz Niki 12 évig egy nővel élt: másfél éve egy civil férfi a párja
Gallusz Niki és kedvese kapcsolata nagyon különleges, még mindig magázzák egymást.
Gallusz Niki tavaly szakított azzal a hölggyel, akivel közel 13 éven keresztül éltek együtt. A különválás nagyon fájdalmas volt Bártfai Laura fotográfustól, azonban másfél éve új szerelem köszöntött be életébe egy férfi személyében.
Gallusz Niki és párja
A színésznő a Nők Lapjában mesélt különleges kapcsolatukról. Annak ellenére, hogy már másfél éve együtt vannak, még mindig úgy nevezi meg párját, hogy ő az udvarlója.

- Másfél éve van egy - így mondom - udvarlóm. Ma reggel sérvműtéten esett át, és amikor kitolták a műtőből, azzal viccelt, hogy igazságszérumot kapott, hiszen mint tudjuk, műtéti altatás után lehet kiszedni az emberből a legnagyobb igazságokat. „Annyira szeretem magát!” - ezt hajtogatta.
Azt is elárulta, még mindig magázzák egymást. Míg ez talán sokaknak a távolságtartást jelentheti, náluk egyáltalán nem erről van szó. Nem a távolságot, hanem a tiszteletet érzi benne.
Korábbi kapcsolatára is jó szívvel emlékezett vissza, jelenlegi kedveséről pedig azt mondta, igazán jó hatással vannak egymásra.
- Minden találkozásunk előtt örülök, hogy láthatom. Ő civil, eredetileg fizikus a végzettsége, de egészen más területre tévedt. Színházszerető, igazi úriember.
Ő Galambos Dorina új párja: először a premieren álltak a fotósok elé
Galambos Dorina és szakmabeli párja eddig sehol nem mutatkoztak együtt. Most megtört a jég.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Reggeli
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

















