Tévésztárként egy ország imádta a 90-es években: 66 évesen alig lehet ráismerni Galla Miklósra
Galla Miklós az ország kedvelt humoristája volt, ma már lehet, hogy elmennél mellette az utcán.
Galla Miklós pályafutását kézbesítőként kezdte, majd zenekarokban volt szövegíró és zenész. 1981-ben kezdődött meg munkakapcsolata Laár Andrással, majd 1986-ban megalakult a L’art pour l’art Társulat, 1990-ben pedig a Holló Színház, melyek mindegyike elképesztően humoros perceket adott a közönségnek.
Galla Miklós 2025-ben
A Besenyő család Margitjaként egy egész ország imádta, Galla Miklós teljesen egyedi stílusával, hangjával és humorával lopta be magát az emberek szívébe. Az elmúlt néhány évtizedben azonban rengeteget változott, ma már lehet, hogy fel sem ismernéd a 66 éves humoristát. Rengeteget fogyott, a haja megőszült, jelenlegi állapotában pedig csak árnyéka önmagának.

Mi is megírtuk, hogy egykori kollégája, Laár András milyen nehéz körülmények között, egy tanyán él ma, most pedig Galla Miklósról derült ki, hogy milyen szörnyű állapotban van. A humoristát ugyanis négy hónapja gyötri a csuklás, az orvosok pedig semmit nem tudnak vele kezdeni.
Amióta ebben a megmagyarázhatatlan helyzetben van, nem tud pihenni, fellépése sincs és az evés is nagy gondot jelent számára, így teljesen kimerülten beszélt a Tények Plusz riportjában, a nehéz hónapok pedig megjelenésére is rányomták a bélyeget. Házában káosz és rendetlenség fogadta a riportert, arra viszont legalább rá tudták venni, hogy ne gatyában álljon a kamerák elé.
- Borzalmas állapotban vagyok, csuklom négy és fél hónapja. Mindig visszajön, most is csuklom. (…) Egész éjjel nem aludtam, borzalmas – mondta Galla Miklós.
Azt is elmesélte, hogy a jövőben tervez még fellépéseket, de csakis ruhában, a humoristától ugyanis pucérkodós előadásai miatt még a Karinthy-gyűrűt is visszavonták annak idején. Persze ehhez az is kell, hogy a csuklása elmúljon, erre pedig még az élesztő evést is kipróbálta.
Országosan ismert tévésztár volt a 90-es években: most nincs pénze rendezni az adósságait
Laár András hónapok óta nem dolgozik, semmi pénze nincs.
ElolvasomCover-fotó: YouTube/Lőrinc Barát Retro TV/Galla Miklós - A Postahivatalban
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!












