Az ország ismert színésze portásnak jelentkezett: súlyos anyagi gondokkal küzd
Galkó Balázs színész munkát keres, hogy fenn tudja tartani albérletét.
Galkó Balázs színész több olyan nagynevű színházban játszott, mint a Nemzeti vagy a József Attila Színház. Ő volt a Művészetek Völgye egyik alapítója és 2015-ig a fesztivál ötletigazgatója. 74 évesen komoly anyagi gondokkal küzd, ezért jelenleg állást keres.
Legutóbb egy Facebook-posztban osztotta meg jelentkezését a Radnóti Színház portás-recepciós állására.
Galkó Balázs portásnak jelentkezett
Galkó Balázs ebben részletesen leírja iskolai végzettségeit és munkatapasztalatait, illetve azt is kiemeli, hogy természetesen a színház (és így a porta is) mindig az élete része volt.
"A SZÍNHÁZ életem eddigi – szinte-egészét betöltötte, nem szorul magyarázatra. Tapasztalatból tudom, hogy a színházak „hátsó”-művész portája milyen kényes-fontos hely. Legendákat ismerek ebből a világból" - írta bejegyzésében a nyugdíjas színész, aki jelenleg gyermekeitől külön, albérletben él.
Azt is megosztotta, hogy 2022-től egyre kevesebb szerepet kap, 2023-ban csak 3-4 fellépése volt. Galkó Balázs jelentkezését végül elutasította a színház.
A posztot a hvg.hu szúrta ki, amely arról is ír, hogy a színész már a 2010-es Filmszemlén kihelyezett apróhirdetésben is munkát keresett. Galkó Balázs 2015-ben jelentette be, hogy súlyos beteg. Tavaly arról beszélt, hogy nem tud megélni 120 ezer forintos nyugdíjából, ezért bármit elvállal, legyen az versmondás, statisztálás, családi ünnep szervezése, gyermekfelügyelet vagy kutyasétáltatás.
A mi kis falunk színésze válása után padlóra került: mindenét elveszítette
A Pajkaszeggel szomszédos falu polgármesterét alakító Bezerédi Zoltán rengeteg nehézséget élt át.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: MTI/Mohai Balázs
OLVASD EL EZT IS!