A 48 éves Gaál Noémi szexibb, mint valaha - Az időjós kiheverte a szakítást
Gaál Noémi túltette magát 14 éves kapcsolatának lezárásán.
Áprilisban derült ki, hogy Gaál Noémi és Maloveczky Miklós 14 év után szakítottak egymással. Az egykori sztárpár egy közös közleményt adott ki, amelyben leírták, hogy 2018 őszén határozták el, hogy különválnak útjaik.
A szakítás óta kilenc hónap telt el, ez idő alatt sok mindent sikerült átértékelnie Gaál Noéminek. Hónapokba telt, mire újra, őszintén tudott mosolyogni és az élet szép oldalát nézni, vallotta be őszintén Várkonyi Andreának. A közös beszélgetésük a Best magazin mai számában jelent meg, a 48 éves sztár a hetilap címlapjára is kikerült. A friss felvételen nagyon dögösen néz ki, látszik rajta, hogy mostanra kiegyensúlyozott lett lelkileg, hiszen egy 14 éves párkapcsolat meggyászolása nem megy egyik napról a másikra.
Az ATV csinos időjósa elmondta, hogy ma már jól van, és elárulta azt is, mi segített neki abban, hogy tovább tudjon lépni.
- A Mikivel való szakításunk után sokáig tartott az a fázis, amikor csak az elvégzendő, napi feladataimra fókuszáltam, hogy azokat meg kell csinálni, ha jól vagyok, ha nem. Céltalanul sokkal nehezebb lett volna elviselni, nekem nagyon sokat segített, hogy volt mire koncentrálni. Adtam időt magamnak, leültem, végiggondoltam, mi kell ahhoz, hogy továbbmenjek. Mindezek után tudom azt mondani, hogy jól vagyok - nyilatkozta.
Szerinte az is jó dolog volt, hogy csak hónapokkal később hozták nyilvánosságra szakításuk tényét.
- Szerencsére, mire a sajtó és a nyilvánosság megtudta, hogy szétmentünk - novemberben lett vége, de csak áprilisban derült ki -, addigra már a legnehezebb részén túl voltunk. Így volt ideális: lehetőséget adtunk magunknak csendben magunkra figyelni.
Bármennyire is fájt elengednie egykori kedvesét, belátta, jobb ha külön utakon folytatják. A mai napig jó viszonyt ápolnak, de tisztában van vele, hogy ők ketten sosem lesznek újra egy pár. Úgy érzi, újra nyitottá vált egy komoly párkapcsolatra.
Barta Sylvia bikinis bombázó
A TV2 gyönyörű időjósa, Barta Sylvia 49 évesen is remek formában van. Képes összeállításunkban megnézheted a bikinis fotóit.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- bochkor gábor
Várkonyi Andrea bevallotta: így ért véget a kapcsolata Bochkor Gáborral
- sztár
- gombos edina